Hétvégi tűnődések

„Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Mk.1/11.)

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a Krisztus-hívek többsége a Jordán partján történt kinyilatkoztatásra emlékezik. Az evangéliumok meglehetősen szűkszavúan írnak Jézus megkeresztelkedéséről. Azt viszont mindegyik rögzíti, hogy amint feljött a vízből, megnyílt fölötte az ég, a Lélek galamb képében rászállt, a mennyből pedig szózat hangzott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Vö. Mk.1/9-11.) A lényeg: a Keresztelő János által előkészített úton megérkező Messiás fölött maga az „ég” nyilatkoztatta ki istenségét, a Szentlélek maga tanúskodott a folyó vizében frissen megkeresztelkedett Úr mellett…

A jelenet kicsit felidézheti bennünk saját megkeresztelkedésünket. (Lelki értelemben mindenképpen – még ha nem is emlékezhetünk rá.) Ugyanis minden ember, akit a Szentháromság nevében, az egyház szándéka szerint részesítettek ebben a szentségben, megkapta az „új élet” lehetőségét, Isten gyermekévé fogadta. Hogy aztán mire használja fel az istenfiúság kegyelmét, azt kinek-kinek az élete mutatja meg…

Úgy tűnik azonban, hogy az elköteleződés és hűség legfeljebb elvárt, s általában a be nem tartott ígéretek egyik kategóriája lett csupán, hiszen eltékozolt kegyelem, naponta elvéreztetett szeretet szegélyezi az ember útját. Türelemből harag, szeretetből/szerelemből könnyen gyűlölet fakad. Vadul folyik egymás érzelmi és testi-lelki kizsákmányolása. Oly messze távolodtunk a keresztelőkútnál induló reményteljes úttól. A világban újra és újra megtapasztalható szörnyűségek láttán manapság többen nem az ég, hanem a föld megnyílásától tartanak.

Az emberiség nagy történelemkönyvébe fájdalmasan sokszor íratott be milliók könnye és vére árán az intelem: a „szemet szemért…” – elv nem visz előbbre, a rosszért rosszal nem lehet fizetni, a gúnyra – ha mégoly bántó is – fegyverrel nem lehet felelni… Az Isten „pecsétjét” lelkén viselő ember, a béke és kiengesztelődés élő követe kellene, hogy legyen a világban. Sötétben irányfény, végletek között az arany közép…

Isten szeretete örök, egyetlen fiát sem tagadja meg. Igazán jó hír, hogy általa mindannyian szeretve vagyunk. De vajon kedve telik-e bennünk bárkinek is, s legfőképpen, kedve telik-e bennünk az Istennek?