TŰNŐDÉSEK

/* Style Definitions */

table.MsoNormalTable

{mso-style-name:"Normál táblázat";

mso-tstyle-rowband-size:0;

mso-tstyle-colband-size:0;

mso-style-noshow:yes;

mso-style-priority:99;

mso-style-parent:"";

mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;

mso-para-margin:0cm;

mso-para-margin-bottom:.0001pt;

mso-pagination:widow-orphan;

font-size:10.0pt;

font-family:"Calibri","sans-serif";}

„Ő pedig visszaadta őt anyjának.” (Lk.7/15.)

A sok szörnyűség, katasztrófa és bulvártörténés között ismét hírértékű lett, ha valaki a nyílt utcán történő rabláskor a másik ember segítségére siet. E mögött sajnos nem mindig a sajtó morális érzékenységét kell sejtenünk, hanem oly mértékben befelé forduló társadalmat sikerült kialakítanunk, hogy a közömbösség és/vagy félelem korában igazi szenzációnak számít az ilyen cselekedet. Bár használjuk a kifejezést: „részvét” – különösen gyász idején igyekszünk ily módon együttérzésünket kifejezni -, legtöbbször csupán mégis a sablonos klisének engedünk. Belegondoltunk-e valaha, hogy akarunk-e egyáltalán részt venni a másik életében? Képesek vagyunk-e – ha csak időlegesen is - osztozni az ő sorsában?

 Lukács evangélista is megörökítette az esetet, amikor Jézust az emberi részvét érzése indította isteni cselekedetre. Történt, hogy tanítványai kíséretében, nagy tömeg gyűrűjében közeledett Naim városa felé, amikor a városkapu előtt egy halottas menettel találkozott. Özvegy édesanya kísérte egyetlen fiát a temetőbe. Mikor Jézus meglátta, megesett rajta a szíve és így szólt hozzá: „Ne sírj!”, majd a koporsóhoz lépett és megérintette a holttestet: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” Erre a halott felült és beszélni kezdett. Ő pedig visszaadta őt anyjának. (Vö.Lk.7/11-17.)

 Talán saját édesanyját is látta az asszonyban, aki majd a keresztúton fogja őt a vesztőhelyre kísérni, hogy pár órával később holtan tartsa ölében, mielőtt a sírba helyezik. Az ember törékenysége, a fájdalom ilyenfajta megtapasztalása indította meg Jézust. Igaz, az isteni beavatkozásnak ez a módja csak nagyon ritkán fordul elő, azonban az ember őszintesége, (bűn)bánata és fájdalma ma éppúgy megindítja, mint a naimi ifjú esetében.

A bűn az, ami a leginkább meggyengíti, illetve el is szakíthatja az embert szeretteitől. A megátalkodott „belecsontosodik” bűneibe, ezáltal sérülnek személyes kapcsolatai is. A „lélekben halott” embert egyaránt megsínyli a családja és munkahelyi környezete…

Bár sokan legyintenek ezekre a dolgokra, esetleg pszichológushoz fordulnak és rosszabb esetben keserűen tapasztalják meg, hogy még a hivatásos „lélekbúvár” sem képes feloldozást adni. S ha valaki olyan „kiváltságos” helyzetben van, hogy olyan papot ismerhet, aki valóban a lelkek pásztora – közreműködése által -, egyszer csak naimi úton találja magát, amint Jézus éppen megérinti. Nem mindig egyszerű az élet, ám ha az ember képes a bűnbánat és a fájdalom őszinte útján Jézushoz fordulni, bizonyosan szeretteihez is visszatalál…

Ui.:

Ezekben a napokban több ezren bizonyították és bizonyítják, hogy képesek az önhibájukon kívül bajbakerült emberek sorsában osztozni. Ez az összefoggás minden magyar ember szívét reménnyel kell, hogy eltöltse...