TŰNŐDÉSEK

/* Style Definitions */

table.MsoNormalTable

{mso-style-name:"Normál táblázat";

mso-tstyle-rowband-size:0;

mso-tstyle-colband-size:0;

mso-style-noshow:yes;

mso-style-priority:99;

mso-style-parent:"";

mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;

mso-para-margin:0cm;

mso-para-margin-bottom:.0001pt;

mso-pagination:widow-orphan;

font-size:10.0pt;

font-family:"Calibri","sans-serif";}

„Áldás közben eltávozott tőlük és fölment a mennybe. Azok leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.” (Lk.24/51-52.)

Tele van búcsúzással az élet. Az elválás hitünket, szeretetünket is próbára teszi, hisz emberi kapcsolataink attól kezdve kicsit más „minőségben”, más síkon folytatódnak, illetve teljesednek tovább. Sajátos értelemben veszünk búcsút gyermekünktől, amikor először indul iskolába, vagy éppen kimarad onnét, aztán amikor a tanulmányainak folytatása miatt hagyja el a szülői házat, később, amikor önálló életet kezdve végképp „kirepül” a családi fészekből. Fájdalommal terhes szomorú az elválás, amikor kedves családtagunktól kell földi élete végállomásánál búcsút vennünk. Mindegyik esetben közös: nem elég a fizikai elszakadás, lélekben is tudni kell egymást elengedni, hogy aztán e sajátos, belső szabadság által legyünk képesek megélni az összetartozás örökérvényű és megkérdőjelezhetetlen lényegét anélkül, hogy az a későbbiek során bilincseként nehezedne ránk…

Az apostolokat nagyon sok közös élmény fűzte Jézushoz, természetesnek tűnt számukra, hogy állandóan velük van. Feltámadását követően azonban már nem volt állandó ez a fizikai jelenlét, ennek ellenére mégis váratlanul érte őket (áldozó)csütörtök, a mennybemenetel napja. Az Olajfák hegyén búcsúszavait követően, áldás közben Jézus a magasba emelkedett. A tanítványok megrendülten álltak és párás tekintettel fürkészték az eget. Azonban lassan megértették, hogy a Mesternek emberként el kellett közülük távoznia, hogy aztán Istenként továbbra is velük maradhasson. Ezt megértve és szavaira emlékezve, örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. A közös emlékek és Jézus ígérete nem nosztalgikus melankóliába taszította őket, hanem új lendületet adott és valóságosan megtapasztalható jelenléte pünkösd után vált gyümölcsözővé igazán. 

A Jézussal vállalt sorsközösség képes emberi kapcsolatainkat megtisztítani, helyes mederbe terelni és megőrizni. Így tudunk - minden búcsúzás és elválás ellenére is, akár – őszinte lelki örömmel visszatérni a mindennapokba: vállalt vagy állapotbeli kötelességeink teljesítéséhez. Jézus Krisztus ígéretéhez híven közöttünk maradt, s életünk részévé akar válni. Erre valóban nagy szüksége lenne mindannyiunknak, hiszen erejével, kegyelmével tapasztalható meg a szeretetnek az a köteléke, melyet sem idő, sem távolság nem képes meggyengíteni…