HÉTVÉGI TŰNŐDÉSEK

„Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.”

(Lk.2/52.)

A karácsonyt követő vasárnap üli a katolikus egyház Szent Család ünnepét. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy ez az ünnep mindig az esztendő utolsó napjaira esik. Ezen a napon az evangéliumi szakasz a tizenkét éves gyermek Jézus és szüleinek jeruzsálemi zarándoklatát beszéli el. Amikor Mária és József az ünnepnapok elmúltával hazafelé indultak, Jézus Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy ők észrevették volna. (Az azonos helyről érkező zarándokok együtt indultak útnak, külön-külön csoportban a férfiak, az asszonyok, illetve a gyermekek. Általában csak a pihenők alkalmával találkoztak a családtagok.) Végül a jeruzsálemi templomban találtak rá a tanítók közt. Anyja szelíden megfeddte. Akkor hazatért velük Názáretbe és engedelmeskedett nekik. Anyja szívébe véste ezeket a dolgokat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt. (Vö.Lk.2/41-52.)

Bár az evangéliumok csak nagyon szűkszavúan írnak erről, Jézus maga is családban született és nevelkedett. A jól működő családban a gyermekek számára az engedelmesség a tisztelet, a békesség és szeretet légköréből fakad. Gyakorta halljuk az „ügyeletes okosoktól”: válságban a család intézménye. Kényelmes és álságos megállapítás ez, ami viszont nem igaz, mert valójában nem a család, hanem az ember jutott nagyon súlyos krízisbe. (Mára komoly identitászavarral küzd.) A családnak – tetszik, nem tetszik – nincs és nem is lehet alternatívája. Isten előtt a család (egy férfi, egy nő és egy vagy több gyermek) az emberi együttélés legalapvetőbb formája és mindenfajta emberi közösség kiindulópontja…

Amikor az elmúlt hónapokra visszatekintünk, érdemes családunk vonatkozásában (is) megvizsgálni a velünk történteket. Életünk eseményeit nem a vak végzet vagy a véletlen irányítja. Családunkért – és azon keresztül nemzetünkért, hazánkért is – felelősséggel tartozunk. Ha a család a társadalom perifériájára sodródik, vagy beférkőzik szentélyébe a fogyasztásközpontú, hagyományos kötelékeket elszakító liberális szabadosság, akkor lényegében roppan meg, s megrendül az az összetartó erő, mely társadalmat (is) építhetné...

Okulva véssük szívünkbe mi is a múlt eseményeit, hogy alkalmas időben ezek tükrében tudjunk dönteni. Adjunk hálát mindenért, s kérjünk erőt a jövendő próbák legyőzésére. Adjunk hálát kedves szeretteinkért, akiket a mögöttünk hagyott időben kellett az öröklétbe engednünk...

Tegyük fel a legfontosabb kérdést: családunk a bölcsesség, a kedvesség, az isten- és emberszeretetben való növekedés helyszíne volt-e? Mert – ne feledjük! - csak az ép és egészséges családok fénye és melege lesz képes erőt és esélyt adni a túlélésre. Éppen ezért a Szent Család példáját és közbenjárását kívánom minden kedves Olvasónknak egy boldogabb jövendő reményében...