2012.12.06. 08:54
ADVENTI ÜZENET - december 6. csütörtök
„Nyissátok ki a kapukat!” (Iz.26/1a.)
A bizalmatlanság korát éljük. Gyakorta halljuk a jó tanácsot: fiam, ne bízz meg senkiben! Inkább visszahúzódunk csigaházunkba vagy éppen falakat emelünk magunk köré, szinte elbarikádozzuk életünket. Vagy mert már ráfizettünk, vagy mert már olyannyira elriasztottak bennünket, hogy alaptermészetünké vált a gyanakvás, s a csalódástól félve eleve pesszimista álláspontot képviselünk. Valamit viszont teljesen figyelmen kívül hagyunk. A falak nemcsak védelmet nyújtanak, hanem nagyon könnyen bennünket is elszigetelnek.
„Nyissátok ki a kapukat!” – kiáltja felénk Izaiás próféta. Nyissuk meg szívünket a szeretet előtt, mely éppen általunk akarja átjárni családunkat, munkahelyünket, környezetünket… Ebben járt előttünk Szent Miklós püspök is, aki szolgáló életével mutatta meg, hogy két ember, illetve ember és Isten között legrövidebb út a szeretet…