Kisalföld logö

2019. 04. 25. csütörtök - Márk Még több cikk.

Ábris mozgása egyre energikusabb, belga orvosa egyre bizakodóbb

Ma megnyílt az a web-shop, melynek bevétele a BJAbris Alapítványt gazdagítja, és a 16 hónapos Béry-Januskó Ábris gyógyulását segíti. A szárligeti kisfiú egyre jobb állapotban van, látványosan fejlődik. December elején utazik édesanyjával az ötödik kezelésre, Belgiumba, ahol most egy speciális védőoltás miatt volt kinn a család.
„What a head control!" „Milyen szépen tartja a fejét!" – kiáltott fel Ábris kezelőorvosa, mikor néhány hét után újra találkozott a kisfiúval a belga közkórházban. Flóra, az édesanya azt is megosztotta velünk, hogy a nagyon óvatosan fogalmazó szakember először ígért konkrétumot a gyógyulással kapcsolatban.

 

„Az ölébe vette Ábrist, aki szinte önállóan ült a térdén, nem billegett, szépen tartotta magát. Az orvosunk szerint, ha Karácsonyra nem is, de februárra, mikor Belgiumban egy újabb ünnepet tartanak, már egyedül fog ülni Ábrisunk." – meséli lelkesen Flóra. A gyermek december első hetében kapja meg az ötödik kezelését Belgiumban, és minden korábbinál látványosabb javulásra számít mindenki. „Ez lesz az első alkalom, mikor a teljes hatóanyagot tartalmazó injekciót beadják Ábrisnak. Eddig is jól reagált a kezelésekre, egyre ügyesebb, de ezután még ügyesebb lehet!" – fogalmaz az édesanya. Megtudtuk, hogy a gyermek fejlődésétől a belga és a magyar gyógytornászok is el vannak ájulva, s a javulást jól tükrözi, hogy egy ültető modul segítségével Ábris most már ülve játszik, egyre több mozgást, energiát visz bele a tevékenységeibe. „Annyira nagyon akar a kisfiam, végtelenül büszke vagyok rá!" – büszkélkedik Flóra, akibe egyre erőteljesebben kapaszkodik és már a nyakát is átöleli Ábris.
A Bjabris Shopban kendő, kulcstartó, hűtőmágnes, bögre vásárolható és poszter valamint body rendelhető. Egyelőre limitált darabszám készült a termékekből, tudtuk meg Flórától, aki a nagyobb érdeklődés esetén külön céget szeretne létrehozni a tevékenységre. A bevétel a BJAbris Alapítvány számláját gyarapítja, és Ábris további gyógyulását segíti a jövőben is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ábris megfázott, csúszott az ötödik kezelés

Ábris megfázott, csúszott az ötödik kezelés
Ábris megkapta Belgiumban az ötödik kezelését, bár a kiutazást némi izgalom előzte meg: életében először beteg lett a kisfiú. Tovább olvasom