Kisalföld logö

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -2°C | 10°C Még több cikk.

Ábris hazajött anyukájával Belgiumból

˝Szeretnénk adni emléket azoknak, akik támogatják Ábris gyógyulását˝
Béry-Januskó Flóra és Ábris hazajöttek Belgiumból, ahol a kisfiút hat héten át kezelték. A negyedik injekciót majd augusztus 4-én kapja meg a gyermek, és még idén egy, decemberi kezelésre számíthatnak, ugyancsak Belgiumban. A gyűjtés Ábrisért folytatódik, eddig 43 millió forint gyűlt össze a BJAbris Alapítvány számláján.
 
Peidl Melinda, Simonfi Gergely, Farkasné Magyari Erika és Körtvélyesi Ákos adományt, a bál bevételét hozták el a középen álló Béry-Januskó Flórának.
Peidl Melinda, Simonfi Gergely, Farkasné Magyari Erika és Körtvélyesi Ákos adományt, a bál bevételét hozták el a középen álló Béry-Januskó Flórának.

Fiatal, baji zenészek látogatták meg Szárligeten Ábrist és édesanyját, hogy átadják nekik a júliusi batyus bálon összegyűjtött mintegy 80 ezer forintot. A rendezvények Ábrisért folyamatosak országszerte, idáig 43 millió forintot könyvelhet el a BJAbris Alapítvány. Béry-Januskó Flórától a Kisalföld megtudta, hogy kisfia – köszönhetően a gyógykezeléseknek is – egyre jobban van. „Jól bírta a hazafele utat is Belgiumból, igazi kis hős. Szépen mozgatja mindenét, próbálkozik. Járunk újra úszni, a Gyémánt Fürdőtől kaptunk egy 100 alkalmas bérletet, aminek nagyon örülünk. És felkeresünk egy konduktort és egy gyógytornászt is a héten, Budapesten." – meséli Flóra.
Béry-Januskó Ábris néhány napja tért haza Belgiumból édesanyjával
Béry-Januskó Ábris néhány napja tért haza Belgiumból édesanyjával

A kis családnak egy német autómárka magyarországi képviselete adott autót az első belgiumi utazásra, és másodszor is kölcsön járművel jutottak ki Liége városába. A decemberi kiutazást még nem tudja, hogyan fogja megoldani az édesanya, az ő autójuk ugyanis 20 éves, és már nem igazán üzembiztos. A BJAbris Alapítvány számára pedig egyelőre nem szeretnének autót vásárolni, fontosabb Ábris kezelése, és több SMA 1-es típusú beteg gyermek hozzájuttatása a segítséghez. „A héten találkozom két szülővel, próbálunk együtt gondolkodni: milyen módon lehetne a magyar egészségügyi rendszeren keresztül hozzájutni a gyógykezeléshez?" – magyarázza Flóra, aki az „Ábris" márka létrehozásán is gondolkodik egy barátjával. „Az utóbbi hónapokban készült már kulcstartó, hűtő mágnes, póló, body, kendő Ábris fotójával. Azt szeretném: hogy akik támogatják Ábris gyógyulását, kapjanak valamit tőlünk emlékbe. Ezeknek a termékeknek a legyártására céget hoznánk létre, és keressük a szponzorokat hozzá." – fogalmaz a fiatal anyuka.
 
Sikeres akciók országszerte:
Az elmúlt időszak eredményei a baji zenészek támogatásán túl: A Becton Dickinson Hungary Kft családi napján 400 ezer forint gyűlt össze. Debrecenben egy komoly- és jazz zenei gálaesten 143 ezer forint került perselybe. A Főnix HurciMamik 147 ezer forintot ajánlottak fel Ábris gyógyulásához, Balassagyarmaton triatlonisták és családjaik valamint a Gvendolin alkotások kézműves termékeinek segítségével 132 ezer forint érkezett a BJAbris Alapítványhoz.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúnya baleset: teherautó és személygépkocsi karambolozott az 1-es főúton - fotók

Csúnya baleset: teherautó és személygépkocsi karambolozott az 1-es főúton - fotók
Az első információk szerint a balesetben hárman sérültek meg. Tovább olvasom