Varró Dániel - A tervek szerint szeptemberre, az iskolakezdésre jelenik meg Szomjas Troll című, új kötete

– Jobban tudják a verseit, mint saját maga.

– Ez engem is nagyon meglepett. Nem általános. Úgy látszik, Tatán van egy kis rajongótáborom. Kellemes meglepetés volt, hogy fújták velem a verseimet. 

– Varró Dani kiskorában mi akart lenni?

– Először buszvezető, mert nagyon rá voltam izgulva a nagy, kerek gombokra a 4-es buszon, aminek felénk volt a végállomása. Később focista, mert az általános iskolai osztályunkban mindenki az akart lenni. Amikor a gimibe felvételiztem, és kérdezték, hogy milyen foglalkozást tudok magamnak elképzelni, akkor pedig azt írtam be, hogy: köztársasági elnök leszek. De ez azóta elmúlt. 

– Emlékszik az első írására?

– Kedvenc könyvem Tandori Dezsőtől a Nagy gombfocikönyv volt, azt olvastam nagyon sokszor. Annak a koppintása volt, amiket először írtam, de senkinek sem tetszett. A vers valahogy jobban ment, ahhoz jobban volt fülem. Tizenkét évesen írtam az első elbeszélő költeményemet  Nyuszika címmel. Aztán a Nyuszika szerelmét és a Nyuszika estéjét is megírtam hozzá. Ezt egy eposztrilógiának szántam, Arany János után szabadon. Nagy butaság volt a Nyuszika, de formailag szerintem egész jól sikerült.

– Gyermekkorában hogy viszonyult az irodalomhoz?

– Anyukám olvasott nekünk, a kedvenceim Nemes-Nagy Ágnes gyerekversei voltak. Általános iskolában Petőfi nem tetszett, de anyu, aki magyar szakos volt, megmutatta A helység kalapácsát, és rájöttem, hogy milyen vicces. A János vitézt nem szerettem. Túlzásnak éreztem, hogy rágyújtja a rablókra a tanyájukat. Meg  hogy miért vágja el az óriások torkát, akik olyan kedvesek voltak hozzá, és megkínálták kővel? Nem értettem, miért ilyen durva és agresszív? Viszont a Toldi Miklós szimpatikus volt. Gyerekként jobban tetszettek Arany János rímjei, mert azok dallamosak, tiszták, csengő-bongóbbak voltak számomra. Azóta tudom, hogy Petőfi fiatalon direkt írt rossz rímeket, és abban pont az volt a zseniális.

– Újat hozott a mai magyar gyerekirodalomba azzal, ahogy van bátorsága megszólalni a verseiben. 

– A Maszathegyet voltaképpen saját szórakoztatásomra írtam, magamnak, hiszen nem volt még saját gyerekem, sőt, a családunkban sem voltak kicsik. A kiadó nagyon csodálkozott, hogy gyerekkönyv címén ezt adom, nem is igazán bíztak benne, kevés példányban adták ki. A sikerén a mai napig csodálkozom, mert én tök rossz mesekönyvnek tartom, de valami miatt mégiscsak nagyon szeretik a gyerekek. Valószínűleg amiatt, hogy én magam is nagyon infantilis voltam. Azt írták rólam az egyik kritikában, hogy a „posztinfantilizmus egyik előfutára" vagyok. 

Varró Dániel: Úgy látszik, Tatán van egy kis rajongótáborom. Ez engem is nagyon meglepett.

– Ma már költőzseninek tartják. Hogyan jutott idáig?

– A legnagyobb szerepe gimnáziumi magyartanáromnak, Gaszner Tibornak volt. Ő mondta először, hogy rosszak a verseim, addig mindenki dicsérgetett. Akkor ott, a folyosón kidobtam a kukába a versírófüzetem. Aztán mégis ez adott motivációt: olyat írni, ami a szigorú tanáromnak is tetszik. Ő segített a költővé válásban, sokat olvastatott velem, megmutatta, hogy ez egy mesterség és hogy tudatosan írjak. Amikor már kicsit jobban ment, elküldtem pályázatokra, általában ott díjaztak, és megjelentem folyóiratokban is. Később a Magvető igazgatója, Morcsányi Géza látott egy felolvasóesten, ahol nevetett a közönség a verseimen. Felhívott. Akkor voltam 19 éves. Az első könyvem, a Bögre Azúr így jelent meg.

– Most abból él, amit szeret csinálni?

– Abszolút! És ez nagyon-nagyon nagy szerencse! Versköltésből, műfordításból. Angol szakos voltam az egyetemen, és nagyon szeretem az angol könnyű lírát: a nonszensz vonalat, badarságokat fordítani. Megélhetésből pedig színházaknak dolgozom. Shakespeare-darabokat fordítok újra, musicaleket. 

– Aktuálisan min dolgozik?

– A legutóbbi fordításomat éppen most mutatták be az operettszínházban. Almodóvar-filmből csináltak egy jópofa, spanyolos musicalt. Nagyon büszke vagyok rá, jó előadás lett belőle. Nők az idegösszeomlás szélén címmel fut az operettben. Saját magam most északi-skandinávkodó, rövidebb verses meséket írok  szomjas trollról, kíváncsi óratörpéről, kis hablegényről. Ezeket főleg a saját gyerekeimről mintázom  és nagyon élvezem. Ha minden jól megy, szeptemberre, az iskolakezdésre jelenik majd meg és talán az lesz a címe, hogy Szomjas Troll.

– Ha már az iskolakezdést említi: durván támadták amiatt, hogy az alsó tagozatos tankönyvekbe bekerült egy verse. Hogy viseli a bántásokat?

– Hozzászoktam, hogy nem mindenki szeret. És az is normális, hogy mindenki máshogy gondolkodik, és félti a saját gyerekét. A durvasággal kapcsolatban még a középiskolai igazgatóm mondta, hogy van egy bunkósági állandó, amivel nem lehet mit csinálni. Nem elegáns védekezni vele szemben, és nincs értelme sem.