Komárom és környéke

2019.06.28. 18:27

Tata legszorgalmasabb diákja

Tata Város Legszorgalmasabb Diákja Ösztöndíjat vett át az iskolai tanévzárón dr. Makay-Beró Henrietta alpolgármestertől Lőrincz Álmos, az Eötvös József Gimnázium 11. osztályos tanulója. Ahogy a Kisalföldnek fogalmaz: ő inkább aktívnak, mint szorgalmasnak tartja magát.

Török Zsuzsa

Az ösztöndíj indoklása szerint: Álmos okos, sokszínű egyéniség, kitűnő tanuló, kiváló versenyző. Az iskolán kívül sportol, rendezvényeken lép föl, színházi produkciók énekese, zenész.


„Mindezt én azért csinálom, mert szeretem, és nem azért, mert díjat akartam vele szerezni. Érdekesebb számomra az iskola például, ha eljárok versenyekre" – magyarázza Álmos, aki tavaly is ott volt az édes anyanyelvünk verseny országos döntőjében és idén is kvalifikálta magát a megyei első helyezésével.

„Más aspektusból közelítem meg a tantárgyat. Ezen a versenyen például beszélni kell, az adja a pontok kétharmadát. Ez a tudás jól jön később egy ilyen interjúnál, de az előrehozott informatikaérettségin is magabiztosabb voltam" – fejti ki gondolatait lapunknak az eötvösös diák.

Lőrincz Álmos inkább aktívnak, mint szorgalmasnak tartja magát.

Álmos egyébként a kémiaversenyeken is rendre sikereket arat évek óta. Egyelőre úgy tűnik, a továbbtanulás is a természettudományok felé viszi, bár még nem százszázalékosan biztos semmiben.


Álmos és szerető családja Tatabányáról költözött Tatára hat esztendeje. „Tatabányán is szerettem élni, de már tatainak tartom magam. Megtaláltam a helyem, vannak barátaim. Szerettem nagyon a Fazekasba járni, de az Eötvös még annál is jobb. Jó, hogy gyalog el tudok jutni mindenhova, bármelyik barátomhoz, még a legtávolabb lakóhoz is. Szeretem a gyönyörű tavunkat, a város hangulatát és már minden zugot ismerek Tatán. Én fantasztikusan érzem magam a saját mikrotársadalmamban. Nagyon élem ezt" – fogalmaz nevetve és igazi lokálpatriótaként Álmos.


A gimnáziumban az iskola szellemisége fogja meg leginkább. „Intelligens, okos tanárokkal és diákokkal dolgozhatok együtt. Egy hétköznapi témáról is nagyon alaposan el tudunk beszélgetni. Nálunk lehet véleménye egy diáknak és a tanárokat valóban érdekli is az, hogy miről mit gondolunk. Pluszban rádob a dolgokra, hogy nagyon jó az osztályunk" – összegez a rangos díjat magáénak tudható  diák.


„Ha az a kérdés, hogy én vagyok-e Tata legszorgalmasabb diákja, akkor azt mondanám: nem" – nyilatkozza mosolyogva a fiú.


„A szorgalmas diák, az otthon ül, küzd, tanul és mindent megtesz azért, hogy ötösei legyenek. Én inkább aktív vagyok. Tanulás szempontjából igyekszem minél hatékonyabb lenni, s emellett ami időm marad, azt nem szeretem unatkozva tölteni. Járok hetente háromszor edzésre, leigazolt focistája lettem a TAC U19-nek, s az a célom, hogy jövőre minél többet legyek pályán. Jó a csapat ott is" – szögezi le.


„Nekem nagyon fontos a csapat mindenütt, mert összeadódnak a tudások. Azért élvezem a zenekari munkát is, mert a dalokat közösen rakjuk össze a barátaimmal" – teszi hozzá és kéri az olvasókat, hogy keressenek rá, hallgassák meg és lájkolják zenekarának, a Quack Formációnak a dalait.


„Most jelent meg az első kislemezünk és reméljük, hogy hamarosan lesz Tatán egy lemezbemutató koncertünk is, amire nagy szeretettel és izgalommal várunk mindenkit!" – invitál a Quack-kedvelők táborába az egyik legszorgalmasabbnak tartott tatai diák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!