Komárom és környéke

2016.10.14. 11:36

Súr a legszebb fekvésű magyar falu

Több mint 22 ezer szavazatot kapott egy internetes szavazáson Súr. Ennek köszönhetően elnyerte a ,,A legszebb fekvésű magyar falu" címet.

Gecsei Ádám


Hazánk legszebb fekvésű falvát kereste az Origo hírportál. Első fordulóban megyénként három indulóra lehetett voksolni, Komárom-Esztergom megyét Dömös, Héreg és Súr képviselte. Végül Súrnak sikerült a legtöbb voksot gyűjtenie, így a megyeszéli település képviselhette a régiót a második fordulóban, ahol a megyék legjobbjai csaptak össze. A bakonyaljai falu itt is maga mögé utasított mindenkit, hogy a négy napig tartó szavazáson 22 ezer 445 szavazatot kapott.


A hírportál a megyei közgyűlések segítségével választotta ki az indulókat. Súr az első fordulóban 16 ezer 491 voksot kapott – ez akkor az országos listát tekintve a második helyre lett volna elég.


– A szavazás össznépi folyamatot indított el nálunk, a településünket ismerők kifejezték szimpátiájukat egy-egy vokssal, s a lakóközösség is megmozdult, s olyan jó közösség alakult ki az interneten, hogy úgy gondoltam, ezt élőben is lehetne folytatni. Ennek egyik példája, hogy összejöttünk a polgármesteri hivatalban és együtt szerettünk volna klikkelni, de nem bírta a sávszélesség. Mondhatni, közösségi élményben öltött testet egy virtuális dolog – fogalmazott [namelink name="Sógorka Miklós"] polgármester. Mint ismeretes, Súron jelenleg építik ki a 4G-s hálózatot. 


– Harmadik ciklus óta vagyok polgármester. Az első kétszer négy év alatt az összes épületünket sikerült felújítani, már csak járdák és utak maradtak. A mostani időszakra azt fogalmaztam meg célnak, hogy építsük az emberi kapcsolatokat, erősítsük a lokálpatriotizmust. S úgy tűnik, ezzel a szavazással sikerült – folytatta Sógorka Miklós, aki kiemelte: kaptak szavazatot emellett Németországból, az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztráliából is.

 

Több mint tízszer annyi szavazat érkezett a bakonyaljai falura, mint ahányan élnek ott.

Több mint tízszer annyi szavazat érkezett a bakonyaljai falura, mint ahányan élnek ott.



– Jó lehetőség ez arra, hogy fejlődjön a turizmus. A helyiek büszkék az eredményre. Büszkék arra, hogy példát mutattunk az összefogással, igaz, ez eddig is jellemző volt ránk – mondta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!