Komárom és környéke

2018.08.08. 15:54

Már csak néhány nap és felbőgnek a bivalyerős amerikai autók Komáromban

Már csak néhány nap és felbőgnek a bivalyerős amerikai autók, a szokásos helyszínen Komáromban, a Monostori Erődben. Augusztus 9. és 12. között rendezik meg tizenhetedik alkalommal a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivált.

Kiss T. József

Az első nap (csütörtök) ugyan még zártkörű lesz a rendezvény, az amerikai autósok csak egymás között tesztelgetik, nézegetik gépeiket, de másnap, pénteken már a nagy közönség számára is láthatóak-hallhatóak lesznek a több ezer lóerős vasak. A programban szerepel látványos autóbemutató, de lesz low rider show, big foot, gumifüstverseny, szlalom és a leghangosabb autók versenye, utóbbin érdemes füldugót használni. A szervezők ezen a hétvégén több mint 1500 amerikai autót, 400 ezer lóerőt várnak az erődbe.

 

Lesz élőbika-rodeó, amely egyben a közép-európai bajnokság döntője is.

Lesz élőbika-rodeó, amely egyben a közép-európai bajnokság döntője is.


A lóerők szombaton délután szabadulnak ki az erőd falai közül, pontban délben kezdődik a felvonulás, amely érinti Komárom belvárosát is. A jelzett időszakban forgalmi változásokra, dugókra lehet számítani Komáromban.

A program részét képezi az élőbika-rodeó, amely egyben a közép-európai bajnokság döntője is. Az autók elsősorban Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, Svájcból, Belgiumból, Csehországból, Lengyelországból, Hollandiából és természetesen hazánkból érkeznek. A márkák között lesznek Ford Mustangok, Buickok, Chevrolet-k, valamint Dodge, Cadillac, Lincoln, Chrysler, Jeep az 1930-as évektől napjainkig, a veteránkülönlegességektől a legújabb izomautókig.

BigFoot. Látványos autóbemutató is szerepel a programok között.

BigFoot. Látványos autóbemutató is szerepel a programok között.

Az esti koncertekről sem feledkeztek meg a szervezők, a fellépők között lesz Nagy Feró és a Beatrice, továbbá rockabillybandák, mint a Mystery Gang, a Rockin’ RockCats, a Nyughatatlan, az Easy Blues, a Blues Radio Budapest, a Vad Vágány.

 

A Monostori Erőd falai közé mintegy ezerötszáz autó érkezik a hétvégén.

A Monostori Erőd falai közé mintegy ezerötszáz autó érkezik a hétvégén.


Az idei újdonság a drag autók bemutatója lesz, több mint ezer lóerős, gyorsulási versenyautók érkeznek a fesztiválra. A fesztivál megálmodója, Békési Róbert szeretett bele 17 évvel ezelőtt a Monostori Erődbe, kitalálta, hogy milyen tökéletes helyszínül szolgálna az amerikai autós közösség számára egy találkozóhoz az erőd. A jegyár pénteken 3500, míg szombaton 4500 forint lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!