Komárom és környéke

2016.02.04. 07:56

Graboplast-gyáravató Orbán Viktorral: a kormány nem a szalmára ülő kutya - fotók

A kormányfő jelenlétében avatta fel csütörtökön új tatabányai gyárát a győri Graboplast. A beruházás 6,2 milliárd forint, az állam is jelentős szerepet vállalt benne. Már az év végéig 120 új munkahelyet ígér a vállalat.

mti

A kisalfold.hu nem először számol be a Graboplast 2017-ben befejeződő, mintegy kilencmilliárdos beruházásáról, amelynek legfontosabb és legnagyobb része a hatmilliárdos  tatabányai gyárbővítés. A gyárat csütörtökön avatták fel, az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor kormányfő is.


Egy ekkora beruházásnál nem szokott meglepetésként hatni a miniszterelnök jelenléte, főképp akkor nem, ha a fejlesztésben az államnak is szerepe van. Itt mintegy három milliárd forint vissza nem térítendő támogatást  kapott a győri központú vállalat az egyedi kormánydöntésnek hála. Mivel azonban a Graboplast fő tulajdonosa a Wallis Zrt., így a sajtónak kijelölt részen sokszor elhangzott Bajnai Gordon neve is, s külön hangsúllyal figyelték a beszédeket.

Graboplast gyáravató Orbán Viktorral - Fotó: H. Baranyai Edina




A választ maga Orbán Viktor adta meg, amikor beszéde végén azt mondta: ,,A jó iparpolitika nem pártfüggő. Egy kormány nem viselkedhet úgy, mint a kutya, amely ráfekszik a szalmára, meg nem eszi, de másnak sem engedi, hogy hozzáférjen. A Graboplast számíthat a kormányra, mint ahogy még számos magyar vállalat is, amelyek előtt 12 ezer milliárdnyi forint keretet  nyitunk meg."


Az eseményről szóló részletes tudósítást a Kisalföld pénteki számában olvashatják. Abból kiderül majd az is, mi közbe van Robbie Williamsnek a Graboplasthoz.


Előzmények - [namelink name="Orbán Viktor"] miniszterelnök adja át csütörtök délelőtt a győri Graboplast Zrt. luxus minőségű műpadlót gyártó új üzemét Tatabányán, a beruházás értéke meghaladja a 6 milliárd forintot.


Az új üzem átadása a Graboplast átfogó bővítésének legnagyobb eleme. A vállalat exporttevékenységének bővítésére 2017-ig 8,7 milliárd forintos beruházást hajt végre, amihez egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott, 120 új munkahely létrehozását vállalva.   


A fejlesztéssorozat részeként a kecskeméti parkettagyárban 2015 novemberében egymilliárd forint értékű beruházási programot indítottak.


A magyar tulajdonban lévő, győri székhelyű társaság 2014-ben 17,5 milliárd forint árbevételt ért el, az összeg több mint 90 százaléka exportpiacokról származott.


A cég a lakossági padlók előállítása mellett saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt Győrben és Tatabányán, illetve parkettát készít Kecskeméten, több mint 600 embert foglalkoztat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!