Komárom és környéke

2014.05.03. 22:42

Átadták a 24. Mediawave fesztivál díjait

A legjobb játékfilmnek járó díját a lengyel Bodo Kox Lány a szekrényből című alkotása nyerte el, a legjobb kisátékfilm Nagy Dénes Lágy eső című munkája lett.

MTI

A lengyel [namelink name="Bodo Kox"] Lány a szekrényből című alkotása nyerte el legjobb játékfilmnek járó díját a 24. Mediawave fesztiválon, a legjobb kisjátékfilmért járó díjat [namelink name="Nagy Dénes"] vehette át Lágy eső című munkájáért, a legjobb kísérleti film pedig a svájci [namelink name="Peter Volkart"] 606-os szoba című munkája lett.

A díjkiosztót szombaton tartották a komáromi Monostori Erődben.
Halász János kultúráért felelős államtitkár beszédében méltatta, hogy az eredetileg film- és zenei fesztiválnak indult Médiawave az időközben köré szerveződött népművészeti, népzenei és gasztronómiai programokkal közösségszervező erővé vált.


Az államtitkár bejelentette, hogy a filmszakmai támogatási keretből tízmillió forinttal támogatják a 2015-ös fesztivál filmes programjait.
Az ünnepségen további kategóriákban is osztottak ki díjakat, valamint átadták a Párhuzamos Kultúráért elismeréseket.

A legjobb dokumentumfilm díját [namelink name="Sós Ágnes"] Szerelempatak című alkotása nyerte el, ebben egy székely falu öreglegénye és a falu néhány asszonya meséli el szerelmi életük titkait. A fesztiválon a filmvetítés után a nézők a szereplőkkel személyesen is találkozhattak.

A táncfilmek kategóriájában Szűcs Réka Isten báránya című alkotása végzett az élen. A magyar dokumentumfilmek közül Nagy Dénes Másik Magyarország című filmje kapott első díjat.


Az alkotásokat nemzetközi zsűri értékelte: a játék- és kisjátékfilmeket [namelink name="Mira Sztaleva"], a Szófia Filmfesztivál igazgatóhelyettese, [namelink name="Vivi Dragan Vasile"] operatőr és [namelink name="Prikler Mátyás"] rendező, a dokumentumfilmeket [namelink name="Norah McGettigan"] és [namelink name="Boris Mitic"] filmrendező, valamint [namelink name="Beniamino Saibene"], a Milánói Filmfesztivál igazgatója, az animációs és kísérleti filmeket [namelink name="Ivan Makszimov"], Radu Igazság és [namelink name="Patrovits Tamás"] animációs rendező. A magyar filmek zsűrijét [namelink name="Phil Mulloy"] animációs rendező, Kafka Jaworska, a Tofifest Fesztivál igazgatója, illetve [namelink name="Montserrat Guiu"], a Huesca Filmfesztivál igazgatója alkotta.

A Párhuzamos Kultúráért elismerést [namelink name="Bari Károly"] néprajzkutató, [namelink name="Geröly Tamás"] muzsikus, [namelink name="Kátai Zoltán"] énekmondó, [namelink name="Kovács Norbert"] néptáncos, [namelink name="Lábass Endre"] festőművész és [namelink name="Müller Péter"] Sziámi költő, énekes kapta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!