Komárom és környéke

2019.08.27. 13:14

Továbbviszi a népszínházi arculatot a Jókai Színház

A tavalyi volt az elmúlt évek egyik legsikeresebb évada az észak-komáromi Jókai Színházban, amit a népszínházi arculat jellemzett. Az idei szezonban szintén megtartják ezt a jelleget, sőt még merészebb és provokatívabb stílusban tárják a nézők elé a társadalmi történéseket.

Sárai Evelyn

Szeptember 3-án már megkezdődnek az idei évad első saját bemutatójának, A Glembay ház című drámának az olvasópróbái az észak-komáromi Jókai Színházban, hiszen a szezon elkezdődött és ennek kapcsán a teátrum igazgatója, Tóth Tibor ismertette a 2019/2020-as évad repertoárját.


A direktor az évadnyitón kiemelte, hogy a tavalyi volt a színház egyik legsikeresebb évada, ami a nézőszámokban és az állótapsokban egyaránt megmutatkozott. A nagy sikert aratott népszínházi arculatot szeretnék továbbra is megtartani, sőt ha lehet, akkor még merészebb és provokatívabb stílusban kívánják a jelenkor társadalmi történéseit megmutatni az embereknek.

 

Fotó: Sárai Evelyn

Az évadnyitón megtudtuk, hogy a tavalyi volt a Komáromi Jókai Színház egyik legsikeresebb évada (a képen Dobai Tibor gazdasági igazgató és Tóth Tibor igazgató). Fotó: Sárai Evelyn


„A népszínház sokszor pejoratív értelmet kap, bár ha figyelembe vesszük, hogy Molière és Shakespeare is népszínházban gondolkodott, akkor ez az észak-komáromi Jókai Színház számára sem lehet rossz irány. Célunk az, hogy a 350 férőhelyes nézőteret a lehető legtöbbször megtöltsük. Ahány néző, annyi elvárás, azonban színházunk megpróbálja a lehetetlent. A tavalyi évad tanulsága az volt, hogy a választott daraboknak köszönhetően azt a közönséget is sikerült megszólítanunk, akik korábban nem érdeklődtek igazán a színház iránt" – emelte ki Tóth Tibor.


A Jókai Színház a 67. évadban öt saját bemutatóval készül, ezek közül az első a már említett dráma, A Glembay ház lesz. Régi álma valósul meg a társulatnak a Bolha a fülben vígjáték színpadra állításával, aminek kapcsán Tóth Tibor elmondta, volt a darabnak olyan bemutatója, ahol két embert kellett kórházba szállítani, mert a sok nevetéstől kiakadt az állkapcsuk. Arisztophanész Lüszisztraté átirata, a Szeretkezz, ne háborúzz című zenés komédia lesz a színház harmadik saját darabja, illetve láthatjuk Móricz Zsigmond színművét, a Rokonokat, míg a gyerekekre gondolva az Óz, a csodák csodáját adják elő az észak-komáromi társulat színészei.

A padlás továbbra is műsoron marad. Fotó: Jókai Színház

A padlás továbbra is műsoron marad. Fotó: Jókai Színház

Az évadban több vendégelőadással is várják a nézőket, többek közt érkezik majd az Orlai Produkció bemutatásában Hernádi Judit és Kern András főszereplésével a Valósi hamisítvány, a Soproni Petőfi Színházzal koprodukcióban a Tücsöklakodalom, illetve látható lesz a Lenkey tábornok, a Táncrabszódia, A Tenkes kapitánya és a Naplemente előtt című darab is.


„Az évad folyamán két évfordulóról emlékezünk meg. 150 éve született Lehár Ferenc, így a soproni színház A víg özvegyet hozza el Észak-Komáromba. Illetve 100 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot, amire két előadással emlékezünk. Az egyik egy dokumentumdráma lesz Gáspár Sándor főszereplésével, a másik pedig Wass Albert Tizenhárom almafa című regényének színházi átirata" – tudtuk meg az igazgatótól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!