2016.02.08. 09:12
Leállt mind a két veséje - úgy tűnik, van donor a nő számára
Hegyes Lászlóné Szilviának tavaly szeptemberben leállt mind a két veséje. Akkor közölték vele, hogy valószínűleg meg fog halni. Az asszony azóta is küzd, dialízist kap, s jelen állás szerint úgy tűnik, hogy van számára megfelelő donor. Időközben Szilvia kenyérkereső férje elvesztette a munkáját, ami tovább tetézte a család amúgy is nehéz helyzetét.
– Egy évvel ezelőtt kezdtek gyűlni a problémák. Akkor igazából csak annyi jelentkezett, hogy feldagadt a testem. Elmentem Tatabányára orvoshoz, ahol kaptam vízhajtót. Egy idő után olyan jól lettem, hogy el is hagyhattam a gyógyszer szedését – mesélte [namelink name="Hegyes Lászlóné Szilvia"], aki tízéves kora óta küzd cukorbetegségével.
Sajnos a most 34 éves nőnek szeptemberben újra jelentkeztek az egészségügyi panaszai. – Nem éreztem jól magam. Állandóan fáradt voltam, hánytam, mosogatás közben is két-háromszor le kellett feküdnöm, annyira nem bírtam. Az éjszakáim pokoliak voltak, mondhatni halálfélelmem volt. Az orvos vízhajtót adott, de egy-két csepp vizeletem volt csak. Végül, amikor már nem bírtam, az ügyeletre mentem, ahol megkérdezte az orvos, hogy volt-e már részem művesekezelésben. Mondtam neki, hogy nem, erre ő azt felelte, hogy sajnos mostantól biztosan lesz részem benne, s Tatabányára küldött a sürgősségire – emlékezett vissza Szilvia.
Az asszony fia keresztapjával utazott a megyeszékhelyre, ahol az állapotára való tekintettel bent akarták fogni éjszakára. – Haza kellett jönnöm, párom dolgozott, az ötéves fiamat nem tudtam hova tenni. Megígértem, hogy másnap visszamegyek – folytatta a nő. – Reggel, miután visszautaztam a kórházba, találkoztam a főorvossal, ő azt mondta, hogy meg fogok halni. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Mondtam neki, hogy nem akarok, mert ott az ötéves fiam és a párom is. Kérdeztem tőle, hogy mi bajom van, amire azt kaptam válaszul, hogy leálltak a veséim, és azon nyomban be kell avatkozzanak. Azt mondta, rajtam múlik, mennyire szeretnék élni. S akkor aláírtam a szükséges nyilatkozatokat és vittek is a műtőbe – idézte fel könnyeivel küszködve Szilvia, aki akkor felkerült a várólistára.
Dialízis. Szilvia az úgynevezett steril szobában alkalmazza a gyógymódot.
– Mivel cukorbeteg vagyok, azt a lehetőséget kaptam a transzplantációs központtól, hogy nemcsak veséket, hanem hasnyálmirigyet is kaphatok. Most úgy néz ki, egy 39 éves agyhalott férfinek a szervei megmenthetnek. A szülei ajánlották fel nekem. Jelenleg a kardiológiai terheléses vizsgálat van még hátra, ami egy ideje húzódik – folytatta az asszony, aki jelenleg maga alkalmazza otthon a hasi dialízist.
A család jelenleg hetvenezer forintból él, amiből a rengeteg gyógyszeren túl az albérletüket is fizetniük kell. – Párom munkanélküli lett miattam tavaly novemberben. Sajnos senkire nem számíthatunk – fogalmazott Szilvia. – Tegnap este megkérdezte a kisfiam, hogy „anyu, meg fogsz halni?". Nem tudtam mit mondani neki, ő is látja, hogy szenvedek – mondta az asszony.
A nő „készenléti csomagja" elkészítve vár a steril szoba egyik sarkában, ahogy mondta, bármikor úgy alakulhat, hogy mennie kell. – A főbérlőnk a decemberi és a januári bérleti díjat nem kérte el, amit el sem akartunk hinni. Viszont most új lakhelyet is keresnünk kell, mert vissza szeretne költözni. De csak olyan lakás jöhet szoba, ahol minimum két szoba van, az egyiket sterilként kell használnunk – folytatta az asszony.
Ha tud segíteni valaki a családon, jelentkezhet a [email protected] címen vagy hívhatja szerkesztőségünk telefonszámát. Hegyes Lászlóné Szilvia gyógyulását támogatták önök, kedves olvasóink a Jóakarat hídján, a Lapcom Média Alapítvány segítségével 150 ezer forinttal.