Komárom és környéke

2016.01.05. 15:59

Hosszú idő után újra van alpolgármestere Rédének

2014 októberétől egészen 2016. január 1-jéig nem volt alpolgármester Rédén. Mint már írtunk róla lapunkban, többször felszólították az önkormányzatot a határozat pótlására, ám végül a kormányhivatal jelölte ki a polgármester helyettesét.

Gecsei Ádám


Január 1-jétől van alpolgármester Rédén. Mint már többször foglalkoztunk vele lapunkban, a 2014-es októberi önkormányzati választások óta nem sikerült a képviselő-testületnek alpolgármestert választani a településen. A probléma ott gyökeredzett, hogy a jogszabály szerint alpolgármestert kizárólag a polgármester jelölhet, amelyet aztán képviselőtársai elé terjeszt.


Rédén 2016. január 1-jétől Farkas Lajos önkormányzati képviselő tölti be az alpolgármesteri tisztséget. A határozatot dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott – a bíróság felhatalmazása szerint – pótolta. „Az alpolgármester személyéről szóló döntésem meghozatalakor a 2014. október 12-én megtartott önkormányzati választás választópolgárok akaratát kifejező eredményét vettem figyelembe. A választáson jelöltként indult személyek közül Farkas Lajos önkormányzati képviselő kapta a legtöbb érvényes szavazatot (396-ot), emiatt őt választottam ki az alpolgármesteri tisztség betöltésére" – áll dr. Kancz Csaba indoklásában.


Mint már nyáron írtunk róla, a megyei kormányhivatal többször felszólította az önkormányzatot, hogy pótolják a határozatot és válasszanak alpolgármestert. Végül 386 ezer 500 forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a települést. Akkor az indoklásban az állt: azzal, hogy nincs alpolgármester a faluban, a képviselő-testület veszélyezteti az önkormányzat működését. A falu fellebbezett a döntés ellen, ám a kormányhivatal elutasította azt, hivatkozva a jogsértés súlyára és a régóta fennálló állapotra.

Ki mennyi szavazatot kapott?


A 2014-es önkormányzati választáson Farkas Lajos kapta a legtöbb érvényes szavazatot, összesen 396-ot. Őt követte Biczó Ákos 384, Varga Levente 372 vokssal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!