kkv pályázz!

2015.10.29. 08:18

Lényeges változások a támogatások igénylése során!

25 milliós támogatás felett közbeszerzés?

A közbeszerzési szabályok 2015. november 1-től változnak, így az 50% alatti támogatás intenzitással rendelkező vállalkozásokra is kiterjesztik a közbeszerzési kötelezettséget. Ebből eredően bizonyos feltételek teljesülése esetén a 2015. november 1. utáni beszerzések, megrendelések, szerződéskötések már közbeszerzési kötelezettséget vonhatnak maguk után. 

Az új Közbeszerzési törvény (a 2011. évi CVIII. törvényt felváltó 2015. évi CXLIII. számú törvény, a továbbiakban: új Kbt.) 5. § (3) bekezdése alapján bővül az ajánlatkérőnek minősülő szervezetek köre. Ennek értelmében 2015. november 1-től a pályázók/kedvezményezettek szélesebb köre köteles a közbeszerzési törvény alkalmazásával eljárni a projektmegvalósítás során.

A támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett – egyebek mellett – az az egyébként az új Kbt. hatálya alá nem tartozó szervezet is, amelynek szolgáltatás megrendelését, árubeszerzését vagy építési beruházását az új Kbt. 5. § (1) bekezdésben meghatározott egy vagy több szervezet legalább 25.000.000,- forint összegben közvetlenül támogatja. Kiemelendő, hogy fentiekben meghatározott, támogatási összegen alapuló közbeszerzési kötelezettséget nem a teljes projekt viszonylatában, illetve a teljes projekt támogatási összege alapján, hanem az egyes konkrét beszerzések (közbeszerzések) tekintetében kell vizsgálni és megítélni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlemény formájában tette közzé a változásról szóló tájékoztatást.

A témával kapcsolatban még sok a kérdés, ezért a pályázatokra való felkészülés újabb nehézségekbe ütközhet.

Ha támogatást igényelne, a tervezett költségvetés és a beszerzendő elemek ismeretében egyeztessen közbeszerzési tanácsadójával!

 

HOLLÁDI Henriett

Pályázati Szakértő

PÁTOSZ Tag-Minősített tanácsadó

30/773-9859

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!