kkv pályázz!

2013.06.03. 16:21

Fiatalok vállalkozóvá válása akár 90%-os támogatással

Hogy is van ez pontosan?

Rendkívül sok érdeklődő keres fel a Fiatalok vállalkozóvá válása c. pályázattal kapcsolatban. Még el sem indult, de máris óriási népszerűségnek örvend a lehetőség. Lássuk, hogy is néz ki pontosan e nagyszerű „Európában egyedülálló módon, az Új Széchenyi Terv keretében hamarosan megnyíló pályázati lehetőség”!

A pályázati felhívás alapján joggal gondolhatnánk, hogy lemaradtunk valamiről, de nyugalom, senki nem késett le semmiről. Az első, az úgynevezett „A Komponens”, keretében a leendő pályázók-cégtulajdonosok egy 2 hónapos képzésen kell, hogy részt vegyenek

I. Lépés – Jelentkezés a programba

A jelentkezések 2013. nyarán indulnak. (Legelső időpont 2013. januárja volt, majd március, aztán június 3. 2013. nyara augusztus 31-ig tart…..)

II. A résztvevők kiválasztása

A programba 3.500 fiatal kerülhet be!

III. Vállalkozói képzés indítása

Itt elsősorban vállalkozói ismereteket és azzal kapcsolatos egyéb tudnivalókat kell elsajátítani. A képzések 2013 őszén indulnak el, és intenzitástól függően 2-3 hónapig tartanak. Azt, hogy az adott régióban mely városba kell utazni, nem lehet tudni. Az már biztos, hogy az utazás saját költségen történik. Az intenzív képzést választók hétköznapokon 1,5-2 hónapig, a hétvégi képzést választók hétvégi napokon 2,5-3 hónapig tanulnak. Ennél részletesebb információ jelenleg nem áll rendelkezésre.

IV. A képzést záró vizsga

Csak az juthat tovább a következő lépcsőhöz, aki sikeres vizsgát tesz. A képzéssel egy időben készítik el a résztvevők az üzleti tervet az képzésen elhangzottakat felhasználva.

V. Üzleti terv készítése-jóváhagyása

Aki a képzést eredményes vizsgával zárja, beadhatja üzleti elképzeléseit tartalmazó üzleti tervét. Az üzleti tervek értékelése az ESZA, NFÜ és NGM által elfogadott, országosan egységes szempontrendszer és módszertan alapján történik.

VI. Vállalkozás alapítása

Pályázás esetén a vállalkozás indítását az üzleti terv jóváhagyását követően, és a pályázat benyújtását megelőzően legfeljebb 3 hónappal korábban szükséges létrehozni.

VII. Pályázat benyújtása a vissza nem térítendő támogatás igénylése céljából

Beadás várhatóan 2013. november 4-től. A sikeres vizsgát igazoló tanúsítványt és az üzleti terv jóváhagyását igazoló dokumentumot a támogatás igényléséhez kapcsolódó pályázati dokumentációhoz csatolni kell!

A pályázati anyagot mindenki saját maga kell, hogy összeállítsa és beadja. Segítséget természetesen kérhet a képzést bonyolító szervezettől is. Kft. esetében csak akkor igényelhető a 6.000.000 Ft-os támogatás, ha mindkét cégtulajdonos részt vett az eljárásban!

VIII. 6 hónapos mentorálás

A vállalkozás alapítása után 6 hónapig ingyenes metorálás-utógondozásra van mód.

Bizonyos régiókban már lehet jelentkezni!

A Közép-dunántúli (www.mva.hu/vallalkozasinditas/) és a Dél-alföldi (www.bppa.hu) régióban már a jelentkezési lapok-szándéknyilatkozatok begyűjtése megkezdődött.

Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Észak-Alföld régiójába tartozók a FIVOSZ-hoz (www.fivosz.hu) jelentkeznek majd.

A Közép-magyarországi régióban alapítandó cégek sajnos ebből a lehetőségből kimaradnak.

FONTOS!

Segítséget mindenki kérhet a bonyolító szervezettől (MVA, BPPA, FIVOSZ). Az üzleti terv megírása a képzéssel egy időben történik. A kidolgozás sok esetben még a több éves, tapasztalattal rendelkezők számára sem könnyű feladat. Ennek a tervnek és a pályázati adatlapnak van egy ún. pályázati nyelvezete, 3-5 évre előre pénzügyi tervet kell készíteni, és a többi és a többi.

Bár több helyen is azt állítják, pályázatíró nem tud ebben majd segíteni. Kérdés: vajon ki tud „hasznosabb” segítséget adni?

- Több éves tapasztalattal rendelkező, saját tulajdonú vállalkozással rendelkező, vállalkozásfejlesztési szakirányban jártas szakember, aki látja mindkét oldalt (vállalkozás működése vs. pályázati feltételek)

- Egy képzett munkatárs, aki elméletben ötösre vizsgázott mindenből, de élő vállalkozást a mindennapi gondjaival együtt még nem nagyon tapasztalt

Nos, mindenki döntse el maga! Biztos, ami biztos mindenki konzultáljon ez ügyben egy, a régióban elérhető pályázati szakemberrel!

HOLLÁDI Henriett 

Pályázati Szakértő

30/773-9859

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!