„Győri virágok, beszéljetek helyettünk!” - Merénylet Erzsébet királyné ellen

A bajor hercegkisasszonyból császárné lett

Erzsébet királyné bajor hercegkisasszonyból vált uralkodónővé. Családtagjai csodás előjelnek vélték, hogy 1837-ben karácsony előestéjén, december 24-én, vasárnap látta meg a napvilágot, ráadásul egy foggal született. Gondtalan, vidéki gyermekéveit Possenhofenben töltötte, ahol igazi „vadócként" élhetett: lovagolt, vadászott, fára mászott. Ferenc Józseffel kötött házassága után viszont, bekerült a bécsi udvar szigorú szabályok és korlátok között zajló világába. Közismert, hogy anyósa, Zsófia teljes mértékben át kívánta formálni a fiatal császárné személyiségét, sőt feleségként és anyaként is próbálta kritizálni őt. A viszony hamar elmérgesedett a két nő között, és Erzsébet egészségi állapota megromlott. Az orvosok levegőváltozást javasoltak számára: először Madeira szigetére vonult vissza, majd Korfura. Utazásai ezt követően egyre gyakoribbá váltak, és 1898 szeptemberében érkezett Sztáray Irma kíséretében Genfbe. A magyar származású társalkodónő emlékiratából tudjuk, hogy Erzsébet szerette ezt a várost, rokonszenvesnek és szépnek találta; valamint itt hódolhatott nagy szenvedélyének, a fagylaltevésnek is.

A merénylet

Az uralkodónő utolsó napjáról, 1898. szeptember 10-éről így írt Sztáray grófnő:"...Reggel pont kilenc órakor jelentkeztem a Királynénál. Éppen fésülködését végezte...Tizenegykor elhagytuk a hotelt...vettünk egy hatalmas verklit és hozzá 24 zenedarab hangjegyét...Őfelsége élvezettel sütkérezett a napfényben, gyönyörködött az utcán tovahullámzó forgatagban, de rajtam erőt vett a nyugtalanság...A tó partján haladtunk előre...jóval előttünk meglátok egy embert, ki mintha kergetődznék, egy útszéli fa mögül kiugrik és a másikhoz rohan; innen átcsap a tó melletti vasrácshoz, majd újra egy fához...keresztül-kasul cikázva, felénk közeledik...úgy tesz, mint ki nagyot botlik, előrelódul és öklével a Királynéhoz sújt...". Csak később derült ki, hogy az ismeretlen nem meglökte, hanem a szív tájékán megszúrta Erzsébetet. A merénylő Luccheni olasz anarchista volt, aki a genfi rendőrség előtt cinikus magaviseletet tanúsított, és a megbánás legkisebb jelét sem mutatta tette miatt.

A merénylet pillanata - 1898. szeptember 10.

A gyász

Erzsébet halálhíre általános megrendülést keltett Európában. Hazánkban különös mítosz övezte a királynét, aki dacolva anyósa magyarellenességével, megtanulta nyelvünket és érdeklődéssel fordult nemzetünk történelme iránt. Nem csoda, hogy a merényletet követően emlékét országszerte, így Győrben és környékén is méltóképpen próbálták megőrizni.

Hisztéria Győrben

A Győri Hírlap 1898. szeptember 11-én tudósította olvasóit a tragédiáról. A gyászkeretes, rendkívüli kiadás Erzsébet portréjával jelent meg és a következő gondolatokkal tisztelgett a királyné emléke előtt: „...Nincs elég könny hozzá, mely elsirathassa, nincs elég szív hozzá, melybe bevésve őrizhetnők drága nevét. Meghalt egy asszony, egy koronás asszony - sirassuk az asszonyt!". Külön cikkben emlékeztek meg arról is, hogy az emberek késő estig várakoztak a nyomda előtt, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak a lap egy-egy példányához. Valóságos népcsoportosulás alakult ki, és a Karmelita-téren a közlekedés órákig megakadt; a pályaudvaron szintén hatalmas tömeg gyűlt össze, hiszen a lakosság türelmetlenül várta a bécsi és a budapesti lapokat. A tudósítás arról is beszámolt, hogy a Baross úton megrohanták a lapokat terjesztő lányokat, és erőszakkal próbálták elvenni tőlük az újságokat. Dulakodás alakult ki, melynek csak egy rendőr erélyes közbelépése vetett véget.

Tisztelgés a királynő emléke előtt

A város és a vármegye elöljárói, valamint közigazgatási szervei szintén őszinte gyászukat fejezték ki a tragédia után. Goda Béla alispán 1898. szeptember 11-én kelt levelében értesítette a járási főszolgabírókat, a települések elöljáróit, valamint a lakosságot Erzsébet királyné tragikus haláláról. Elrendelte, hogy minden középületre tűzzék ki a fekete zászlót, valamint kezdeményezte, hogy a felekezetek gyászmisét tartsanak, és közös imával emlékezzenek meg az elhunytról. Négy nap múlva, Győr vármegye törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlésén is méltatta az eltávozott királyné emlékét. Erényei közül kiemelte, hogy szakított a hagyományokkal és a magyar nyelvet meghonosította a királyi udvarban. Indítványára a bizottság elhatározta: Erzsébet halála miatt érzett mély fájdalmukat jegyzőkönyvben örökítik meg. A királyné arcképét a vármegye díszterme számára lefestették, a hivatalos levelezéseket pedig, fél éven keresztül fekete gyászpecséttel látták el. Továbbá részvéttáviratot küldtek Ferenc Józsefhez, és a nemzeti gyász külső jeléül a temetés napját követő 30 napon keresztül a bizottság tagjai bal felkarjukon fekete szalagot voltak kötelesek hordani.

A Bécsben tartott gyászszertartásra koszorút küldtek, ahol a vármegyét egy háromtagú küldöttség képviselte a temetésen, 1898. szeptember 17-én. Győr polgármestere, Zechmeister Károly kezdeményezte, hogy a város nevében szintén helyezzék el a kegyelet virágait Erzsébet sírjánál. Az óriási díszes koszorút Földi Lajos helyi kertész készítette el: 150 cm hosszú, 1 méter széles; a szalag egy-egy ágának hossza 250 cm, szélessége pedig 35 cm volt. Selyemszalagján a következő feliratot lehetett olvasni: „A szeretett királynénak - Győr szab. kir. város közönsége.". A Győri Hírlap a következő szavakkal indította útjára a gyászkoszorúkat: „...Menjetek győri virágok, beszéljetek helyettünk - mondjátok meg, hogy szívünkben volt a gyökeretek s onnan téptünk le frissen benneteket."

Feketébe öltözött a város

Erzsébet királynő holttestét a kapucinusok bécsi templomának kriptájában helyezték örök nyugalomra. A temetés napján, Győr városa egy siralomház képét mutatta: már kora reggel gyászszínbe borították az üzletek kirakatait, és mindenhová a királyné arcképét helyezték; a gázlámpákat fátyollal vonták be; a házakról fekete zászlók lógtak; az utcákon gyászruhás nők és férfiak sétáltak. Az iskolákban szünetelt az oktatás, a közhivatalokban munkaszünetei nap volt, a vagongyár dolgozói délután beszüntették a munkát, az egyházak pedig gyászistentiszteleteket tartottak. Délután négy órától városszerte zúgtak a harangok egy órán keresztül. Így búcsúzott Győr városa Erzsébet királynőtől!

Erzsébet-ligetek

Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1898. november 19-én, Erzsébet napon leiratban kezdeményezte, hogy az ország minden városában és településen emlékfákat ültessenek az elhunyt királyné emlékére. Ennek szellemében megyeszerte határoztak arról, hogy Erzsébet - ligeteket alakítanak ki és gondozásukkal a helységek egyes elöljáróit, illetve lakóit bízzák meg. A levéltári források hűen tükrözik azt az őszinte tiszteletet, amely a királyné halála után alakult ki a községek lakosságában. Talán a legmeghatóbb és legkedvesebb ünnepséget Csikvándon tartották 1899. április elsején. Ekkor ültették el a településen azokat a fenyőket, szomorúfűzeket és vadgesztenyefát, amelyek méltó módon őrizték meg az utókor számára a királyné emlékét. Győrben a régi vármegyeháza (ma Liszt Ferenc út 13.) udvarára egy - egy hárs- és akácfát, valamint egy fenyőt telepítettek. Győr város képviselői pedig arról döntöttek, hogy átkeresztelik a Karmelita-teret Erzsébet - térre, valamint 1899-ben Nádorvárosban egy parkot neveztek el az elhunyt királyné tiszteletére.

Napjainkban, a Sissiként ismert királyné, a zárt és előírások szerint működő XIX. századi környezetben, a XX. századi emancipált nőt testesítette meg. Talán emiatt nem értették meg őt, és érezték viselkedését olykor furcsának. De tény, hogy nagy hatást gyakorolt a kortársaira, az utókorra, valamint az alattvalóira. Még a legkisebbek gondolataiban is ott rejtőzött. Erről tanúskodik egy óvodai történet 1898-ból, amikor az ötéves kisfiú így fohászkodott:

„- Oh, ha én Istenke vojnék...

- Ugyan mit csinálnál akkor édes fiacskám? - kérdezte az óvó néni.

- Hát fejtámasztanám a kijájnét, hogy a kijáj bácsi ne sijjon."

Diványi Gyula: Gyászdal - Erzsébet királyasszonyról

Zokogva sír Magyarország,

Nincsen aki vigasztalja,

Koporsóban fekszik holtan

A magyar nép édesanyja.

Jaj de nehéz megtört szívén

Sűrű, gyászos szemfedője,

Egész nemzet bánatából,

Könnyeiből van az szőve.

Angyal kellett az Istennek,

Királyunknak őrangyala,

A fájdalom Golgotáján

Kiszenvedett dicső anya.

Földi trónnál boldogabbra

Szállott fel, a magas égbe,

Onnan küldi le áldását

Árván maradt nemzetére.

Selmeczi-Kovácsné Dancsecz Mónika