Kisalföldi Históriák

2011.06.22. 15:57

A ménfői csata (1044. július 5.)

A XI. század bővelkedett sorsfordító történelmi ás katonai eseményekben, amelyek az egész ország sorsát meghatározták. Sajnos a zűrzavaros idők nem kedveztek az egykorú írásos források megmaradásának, s az a kevés is szinte teljesen a tatárjárás martalékává vált. Ennek az időszaknak a hadtörténetét részben utólagos krónikák leírásaiból, részben külföldi, főleg német források kutatásával ismerhetjük meg.

Szent István idején (997-1038) megindult a közigazgatás, a megyerendszer, a püspökségek kialakulása, az európai modell szerinti elemek hatékonyan olvadtak össze a régi magyar államszervezet alapjaival. Új hadszervezet is kialakult, amelyben a régi, Európa szerte ismert, könnyűlovas harcmodorunkat szépen egészítette ki a nyugatról átvett, páncélos lovasság, amelyben sok külföldi lovag (németek vagy a későbbiekben a király orosz testőrsége) is teljesített szolgálatot. A hadszervezet alapjául a megyék szolgáltak, s a megyei seregek vezetői a király által kinevezett ispánok voltak. Az ispánsági központokban, a királyi várbirtokokon, a letelepített nyugati lovagok, a földesurak váraiban fokozatosan kialakult az a társadalmi réteg, amely a katonáskodást tekintette fő hivatásának. A régi magyar harcos szabadok mellett immár a földbirtokhoz kapcsolódó katonáskodás (várjobbágyok, földbirtokosok, lovagok) lépett be, amely gyorsan mozgósítható, ütőképes sereget alkotott.

Ezt az új, vegyesnek mondható - a régit, s újat - egybeolvasztó hadsereget a fiatal magyar királyságnak többször ki kellett próbálnia. A régi, könnyűlovas harcmodorral szemben a hosszú nyugati típusú dárdákkal, s kétélű, egyenes kardokkal felszerelkezett páncélos lovasságra, s a lassan megjelenő páncélos gyalogosokra, valamint a széleken elhelyezett hagyományos íjjal, dárdával, könnyű lovas szablyával harcoló magyar királyi seregek fölénye egyértelmű volt. Gondoljunk csak Koppány vagy Ajtony lázadásának vagy az erdélyi hatalmasságok lázadásainak leverésére, a besenyők sikertelen támadására, az István trónra kerülése utáni évtizedekben. István azon kevés királyunk egyike volt, aki nemcsak belső hatalmát tartotta szilárdan kézben, de külső ellenséggel szemben sem maradt alul soha. Ehhez nagyban hozzájárult a komoly hadsereg szervezési, haditechnikai reform, de fontos volt az ország biztonságát védő külső védelmi gyűrű, védelmi övezet, a gyepű kiépítése, megerősítése is. Ez a védelmi vonal kihasználta az ország természetföldrajzi adottságait. A magyar állam határait északon, keleten, dél-keleten a Kárpátok gerince, délen a Duna és a Száva folyó jól védte, csupán a hágókat, átjárókat, s a gázlókat kellett megerősíteni. Némileg eltért a helyzet a nyugati végeken. A kalandozások idején, s főleg annak végeztével a nyugati támadások ellen komoly, részben mesterséges, gyepű vonallal kellett védeni. Ehhez kihasználták a folyóvizek, Rába, Rábca, Marcal, akkor még árvizes, ingoványos vonalait, valamint a Hanság és a Fertő mocsarainak természetes akadályát. A korábbi, helyenként még kelta, római eredetű földvárakat is megerősítették, s igyekeztek a térség egyéb központjait is jelentősen megerősíteni. (Kapuvár, Sopron, Győr, Szent Márton-hegye (Pannonhalma), Pozsony, Moson.) A leírtakból kiderül, hogy a nyugati határvédelemben a mai megyénk területe igencsak fontos szereppel bírt.

 

István külpolitikája a békés egymás mellett élés filozófiájára épült, s a nyugati német államokkal jó viszonyt próbált kiépíteni. Német lovagok, szerzetesek, papok érkeztek hazánkba, főleg felesége Bajor Gizella révén. A remek német kapcsolatnak azonban II. Konrád császár uralomra jutása után vége szakadt. Konrád a békepolitikát elvetette, s Magyarországot hűbéresévé kívánta tenni, a régi frank hagyományok alapján. Erős sereggel támadott, s Sopronnál tört be magyar területre.(1030) István látva, hogy nyílt csatában nem veheti fel a harcot a császári sereggel a halogató harcmodort választva egyre hátrált kelet felé, s minden élelmet elpusztított, a lakosságot kitelepítette a németek útjából. A nehéz fegyverzetű német csapatok nem igen tudtak megbirkózni az ellátási nehézségekkel. A mocsaras, ingoványos területeken, a folyók elárasztott árterein, a német sereg fokozatosan elveszítette a lendületét, sokan a mocsarakba vesztek. A magyar sereg gerillaharcaitól szenvedve kénytelenek voltak visszavonulni, sőt a sereg egy jelentős részét Kapuvár mellett egy kisebb csatában sikerült szétszórni. A menekülő császár Bécsig meg sem állt, de még oda is követte őt a magyar királyi sereg. Nem csak Bécs került magyar kézre, de még azon túl is pusztították a német tartományokat. A kedvező békekötés sem maradt el, s István a Lajtán túli, a mai alsó-ausztriai területekkel gazdagodott egészen a Fischa folyóig.

Ez a fényes győzelem bebizonyította, hogy a magyar haderő egyenrangú ellenfele tudott lenni a korabeli nyugati seregekkel, sőt kihasználva a természeti adottságokat remek teljesítményre képes. A vereség sokáig távol tartotta a német seregeket, s első királyunknak nem is kellett többé ezen a határszakaszon hadakoznia.

István halála után azonban ismét változott a helyzet. Miután István Imre nevű fia fiatalon meghalt, s a legközelebbi lehetséges utódokat, Vazul fiait (Béla, András, Levente) maga István száműzte, apjukat megvakíttatta, a legközelebbi férfirokonként Orseolo Péter, a velencei dózse és István lánytestvérének fia jutott trónra. 1038-1041 - ig tartó első uralma idején tovább folytatódott az István idején elkezdődött építkezés és szervezőmunka. Péter élen járt a törvényhozásban, egyházalapításban, mégis jelentős problémák merültek fel uralmával kapcsolatosan. A magyarokkal szemben külföldi, főleg itáliai tanácsadókkal, kegyencekkel vette magát körül, s a magyar vezetők egy része jogaik lecsökkenését, politikai szerepük hanyatlását látták az „idegen" királyban. Megindult ellene a szervezkedés, amelynek egyik szereplője, valószínűleg Aba Sámuel lehetett.

A király egyébként vezetett nyugati hadjáratott, Moson, illetve Sopron térségéből több sikeres támadást hajtott végre a német birodalmi területek ellenében, valószínűleg megelőző jelleggel. A németekkel való sikeres háborúk és az országépítésben elért eredmények ellenére a lázadás, amelybe széles néprétegek is támogatták az elégedetlenkedő főurakat bekövetkezett, amely tanácsadóinak kivégzését, majd a király menekülését eredményezte.(1041) A Német császárhoz , korábbi ellenségéhez futva, egyből új német hódító szándékok kerültek felszínre. Az időközben magyar királlyá koronázott Aba Sámuel (1041-1044) ellenében a császár segítségére támaszkodva Péter igyekezett visszaszerezni trónját. A harciasságáról híres III. Henrik kihasználta a magyar belviszályt, s készült a magyarok elleni támadásra. Aba Sámuel látva a helyzetet megpróbált követeket küldeni Henrikhez, de az Pétert támogatva hajthatatlan maradt, ráadásul a Pétert erőszakkal eltávolító Abát, a pápa is ellenezte. 1042-ben, hogy megelőző csapást mérjen, Aba Sámuel két sereget is Németországba küldött, s a Duna-völgyében pusztított. Az egyik sereg sikeres volt, de a Dunától északra támadó magyar sereg vereséget szenvedett. A német válasz sem maradt el, Henrik elfoglalta és feldúlta Pozsonyt, s egészen a Garam folyóig pusztított. A kényszerű békekötés, amely csak ideig-óráig tarthatott, azt eredményezte, hogy az István által elfoglalt német területeket végképp elveszítettük. Az ingatag béke, amelyet sorozatosan mindkét fél megszegett 1044-ig tartott. Tavasszal a császár, oldalán Péterrel, kit vissza kívánt helyezni a magyar trónra, nagy sereggel ismét támadásba lépett. Sopronnál tört be s a mocsaras Hanságon is átkelve a Rába-Rábca vonalhoz ért. Viszonylag gyors előrehaladását segítette az a tény, hogy Péter magyar támogatói átsegítették a sereget a nehezebb terepszakaszokon. Aba Sámuel okos módon seregével hátrált, kerülve a nyílt csatát, bízva a folyók természetes akadályában és az egyébként jól felszerelt erős seregében. Péter segítői azonban gázlót találtak a Rábán, ahol ez idáig valóban nem sikerült a németek átkelése, s váratlanul a Győrtől délre, Ménfőnél álló magyar sereggel találták magukat szemben. A helyzet még így is Abának kedvezett. Azonos létszámú seregek néztek farkasszemet, s a németek épp csak túl voltak egy folyó vízi átkelésen, ami már akkoriban sem volt könnyű feladat. Ráadásul a magyar csapatok a Sokorói-dombok előterében, a dombok fedezetében álltak, s jól láthatták az ellenség hadmozdulatait. A csatára ilyen körülmények között július 5-én került sor. A széles, ám keskeny hadrendben felálló magyarok egy nagy tömbben, négyszögben álló német sereggel álltak szemben. A cél a németek hadrendjének megbontása és a széleken történő átkarolás lehetett. A könnyűlovas íjászaink meg is kezdték a nyilazást, ám a krónikák szerint egy hatalmas szélvihar hatására, amely elsodorta a nyílvesszőket, ez a manőver sikertelen maradt, s az erős szél a magyarok szemébe folyamatosan port fújt. A német hadrend nem bomlott fel, s az ekkor indított erőteljes nehézpáncélos lovasroham valószínű gyorsan átszakította a középen gyengébb magyar arcvonalat. A vereség szelét megérezve, a leírások szerint, több főúr, hadinépével együtt átállt az ellenség, s Péter király oldalára. Ezek után gyorsan befejeződött a csata, a magyarok menekülni kezdtek, Henrik pedig Péter oldalán egészen Fehérvárig vonult, ahol pártfogoltját visszaültette a trónra. Péter cserében ezért Henrik hűbérese lett, s úgy tűnt az ország függetlensége is odavész.

A Képes Krónika színes képen örökítette meg az ütközetet. A ménfői csata után Orseolo Péter visszaülhetett a trónra, de a német befolyás megerősödött

A Képes Krónika színes képen örökítette meg az ütközetet. A ménfői csata után Orseolo Péter visszaülhetett a trónra, de a német befolyás megerősödött

Aba Sámuel egészen a Tiszáig menekült, ahol magyarok ölték meg. Évekkel később sírját felnyitották, majd testét, amely a legenda szerint ruháival együtt épen megmaradt, az általa alapított Abasári kolostorba helyezték örök nyugalomra. A Ménfő után újra trónra ülő Péter második uralma (1044-1046) s vele együtt a német hűbér azonban nem maradt tartós, mert a lengyel földről visszatérő Vazul fiak, a pogánylázadás és a németellenes mozgalom véget vetett uralmának és életének is.

 

Nagy Róbert

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!