Szénsavas ködfürdő a kapuváriak kincse

A kapuvári Lumniczer Sándor Kórházban 1967 óta gyógyítják szénsavas ködfürdő kúrával a végtagkeringési zavaraiban szenvedő betegeket. Az eredmények ismeretében sikerrel. De mielőtt a számadatokra kitérnénk, visszamegyünk kicsit az időben.

Dr. Megyesi Schwartz Pál 1935-ben került körzeti orvosként Mihályiba. Ebben az évben kőolajat keresve fúrótornyokat állítottak fel a településen, a kútból azonban gáz tört fel, ami a hirtelen lehűlés következtében szénsavhóvá alakult. A „műhóból” hógolyót formáztak a gyerekek, s gőzfelhő keletkezett, miután azt a Kis-Rábába dobták. A gőzfelhő miatt kipirult gyerekek arca vezette rá dr. Megyesi Schwartz Pált annak értágító hatására, s ennek nyomán kezdett a szénsavhóval kísérletekbe. Felfedezte annak az érszűkületi betegségekre gyakorolt jótékony hatását, később pedig a kapuvári kórházban sikerrel alkalmazta a végtagkeringési betegségekben szenvedők gyógyításában.

Ötven éve népszerű kezelés

Erre a természeti kincsre alapozva a Lumniczer-kórház belgyógyászati (angiológiai) és mozgásszervi rehabilitációs osztályán az elmúlt 52 évben közel 55 ezer beteget láttak el, ebből csak tavaly 2246-ot. A kezelés népszerűsége máig töretlen. Ezt bizonyítja a hosszú várólista, és a kapuvári kórház angiológiai osztályán lévő 134 ágy maximális kihasználtsága. Az érszűkületről tudvalevő, hogy alattomos betegség, a tünetek akkor kezdődnek, ha a szűkület már elérte a 75 százalékot. A témában jártas dr. Horváth István osztályvezető főorvossal beszélgettünk a kapuvári kórházban alkalmazott terápia előnyeiről, sikerének titkáról:

– Az érszűkület az érfal degeneratív elváltozása. A legfőbb kockázati tényező az életkor, de a cukorbetegség, dohányzás, magas vérnyomás is sietteti az érfalkárosodást. Jelenleg több mint kétszáz kockázati tényező ismert. Népbetegségnek számít, háromszázezer alsó végtagi érszűkületes beteg van ma Magyarországon, és évente 3000–3500 végtag-amputációt végeznek el emiatt.

Tünetekre épülő terápia

– Milyen tüneteket okoz a betegség?
– Járás közben elfogy az oxigén az izomból, izomgörcs keletkezik, ami megállásra készteti a beteget. Minél nagyobb a szűkület, annál előbb kénytelen megállni.

– Hogy épül fel a kezelés?
– A háromhetes rehabilitációs kúra programjába a szakorvosi ellátás mellett a mozgásterápia, fizikoterápia, dietoterápia, életmód-terápia, pszichoterápia és a speciális balneoterápia, a szénsavas ködfürdő tartozik. A betegek általános állapotuktól és érbetegségük súlyosságától függően naponta 15–20 perces szénsavas ködfürdőt vesznek, egy kúra 15 fürdőkezelésből áll. Tíz kezelőkádunk van, valamint két ülőkabin a nehezen mozgó betegeknek.

Áthangolja a szervezetet

– Mitől egyedülálló a szénsavas ködfürdő?
– A szén-dioxid a bőrön keresztül szívódik fel, melynek mennyisége a fürdő szén-dioxid-koncentrációjától, nedvességtartalmától, hőmérsékletétől és a fürdési idő hosszától függ. A szén-dioxid hatására a keringés teljesítménye nő, helyileg a bőrerek kitágulnak, a szív, agy, vese keringése javul, a vérraktárak kiürülnek, a légzés mélyül és a vérelosztás kedvezőbbé válik. Kilencven százalék feletti szén-dioxid-koncentrációt tudunk elérni, így a bőrön keresztül nagy mennyiségben szívódik fel, amit a szénsavköd szintén siettet. Ebben rejlik a hatékonysága. Saját fejlesztésű bőrhidrózismérő eszközzel indirekt módon mértük a szimpatikus értónus csökkentő hatását. A kezelések fél-egy évig tartó hatásának okát vizsgálva rájöttünk, hogy áthangolja a szervezet vegetatív tónusát.

– Milyen tapasztalatokról számolnak be a betegek?
– A betegek zöme lényegesen javul. Járástávolságuk a többszörösére nő, fájdalmaik mérséklődnek vagy megszűnnek, fizikai teljesítőképességük fokozódik. A fürdőkúra évenkénti ismétlésével az érbetegség rosszabbodása, végtagvesztéssel járó szövődmények kialakulása, a rokkanttá válás nagy valószínűséggel elkerülhető – foglalta össze dr. Horváth István osztályvezető főorvos.

Javul az életminőség

A 80 éves Csát Géza Verőcéről érkezett a kapuvári kezelésre. Tizenkét éve rendszeresen részt vesz a rehabilitációs kúrán: – Komplex problémát hordozok magammal – kezdte a nyugdíjas, aki túl van egy infarktuson, cukorbetegséggel, magas vérnyomással, érszűkülettel, és ebből adódóan mozgásszervi problémákkal küzd.

– Ezek együttes jelentkezése feladatot ad nekem, és a kórház dolgozóinak – kezdte a páciens, aki a kezelés jótékony hatásaira is kitért. – A szénsavas fürdő általános jó hatással van az érrendszer állapotára. Évente kétszer jövök, vagy ha úgy alakul, háromszor. A fő tüneteim a zsibbadás, fájdalomérzet és nehéz járás. Hatvan-hetven méter után meg kell állnom, annyira fáj, görcsöl a lábam, hogy nincs energiám a továbblépéshez. Ilyenkor megáll az ember, pihen, majd újraindul. De a következő 60–70 méternél a fájdalom ismét megálljt parancsol. A háromhetes kúra után a kiegészítő kezelésekkel, szénsavfürdővel, ha tisztességesen végigcsinálom, márpedig úgy végzem, a 60–70 méterből 200–250 méter, s ha szerencsés vagyok, 300 méter lesz. Számomra ez a kezelés egyenlő az életminőségem javulásával.

Gyász
„Elindult egy lélek, továbbszállt, távolra tőlünk, mely nagyon fáj. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, SZEKERES ISTVÁN a volt győri növényolajgyár dolgozója életének 76. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. 09. 24-én, kedden 14 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihent a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagypapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SZALAY ÁRPÁD volt Tompa utcai lakos életének 66. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 24-én 13 órakor lesz családi körben Budapesten, a Dráva utcai utolsó kikötőből, a Halászbástya nevű hajóról. Végső kegyeletüket leróhatják a Dunába dobott egy szál virággal. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNYI LEVENTE életének 79. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 24-én, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Uram, te jónak láttad elszólítani, s szent az akarat, mely így tud dönteni. És én ha kérdezem - Miért ily hirtelen? - hallgat s nem felel senki sem. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, édesapánk, rokonunk, SCHIEWERTH ZOLTÁN 55 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Szerettünktől 2019. szeptember 23-án, hétfőn 12 órakor veszünk végső búcsút a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, rokonunk, HORVÁTH BÉLA ciráki lakos 84 évesen rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a ciráki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 16 órakor a helyi templomban. Gyászoló család
A győri Zrínyi Ilona Általános Iskola 1964-ben végzett 8/b. osztály diákjai az 55 éves találkozójuk alkalmával szeretettel és kegyelettel emlékeznek elhunyt tanáraikra és diáktársaikra. BORKA EDIT, CSOBOD TIBOR, DÓCZI ELEMÉR, FELDMANN KÁROLY, FAZEKAS ANTAL, KEMENES BEA, LAUSCHER JÓZSEF, SÁNDOR JÁNOS. Emléküket megőrizzük
„Megpihen a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagyapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, SARMAN MÁTYÁS volt postafőellenőr életének 85. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, családodnak most az őrangyala. Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkakon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, keresztapánk, sógorunk és rokonunk, SZABÓ GÉZA életének 71. évében elhunyt. Temetése szentmisével egybekötve 2019. szeptember 20-án 15 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. (Vajda János) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ANDRÁS JÁNOS életének 88. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 14 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, hiába szólítunk, nem halljuk már hangod. Egy jajszó nem sok, annyit nem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKOVICS LÁSZLÓ szeretett férj, apa, nagypapa életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a fertőbozi temetőben. A gyászmise 16 órakor kezdődik a fertőbozi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, Te Drága Szív, mely megszűntél dobogni. Szerető Jóságod nem tudjuk feledni. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, SOMOGYI GYULÁNÉ szül. Szücs Erzsébet 77 éves korában méltósággal viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. 09. 21-én, szombaton 14 órakor lesz az abdai temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom és rokonunk, HORVÁTH ZOLTÁN GYULA nyugalmazott hajóparancsnok életének 76. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 10 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A Hegykői Általános Iskola 1959-ben végzett diákjai a 60 éves osztálytalálkozón szeretettel és kegyelettel emlékeznek meg elhunyt tanáraikról, osztálytársaikról. Döbrősi Terézia Farkas Mária dr. Horváth József Horváth Bernadett Kóczán Imre Németh Péter Raszipovits Károly Weisz Mária Wégerbauer Róbert Emléküket szeretettel megőrízzük!
Szeretettel emlékezünk GRÓSZ JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Minden együtt töltött pillanatot hűen őrzök a lelkemben, mint megannyi kisfilmet. Gyakran visszapörgetem őket a fejemben, hogy emlékezzek arra, mennyire boldogok voltunk mi ketten. S ebbe az érzésbe egy szemernyi kétely sem vegyült. Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Nem az a fájdalom amitől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető feleséged és fiad Zoltán.