Fejlesztések Szilban - A piactértől a szakrális emlékekig

Egyes beruházásoknak már a végére értek Szilban, s jó néhány fejlesztés lezárul az elkövetkezendő néhány hónapban. Közösségi összefogásból zárdamúzeumot avatnak.

A szili egészségház elkészültéről már korábban beszámoltunk (Kisalföld, 2018. június 22.). Harmincötmilliós energetikai korszerűsítésen esett át az épület, az önkormányzat pedig önerőből, 10 millió forintból lecserélte a tetőt. Az utolsó, saját erős simítások, javítások között szerepel még a terasz megújulása. Ezzel várhatóan jövő hónap közepére elkészülnek. 

Mintegy 2,5 kilométernyi bitumenes járda épült a faluban. – A javításokat a garanciális időszakban a szakemberek elvégezték, amennyiben akad még javítanivaló, azt is korrigálják – beszélt a 13 milliós fejlesztésről Lengyel Oszkárné polgármester. Véghajrába ért a piactér építése is. – A térkövezés elkészült, már csak a pavilonok hiányoznak. Május 31. a vállalás, bár függ az időjárástól, reméljük addigra minden a helyére kerül – mondta a korszerű közösségi térről a falu vezetője.
 

Lengyel Oszkárné polgármester megmutatta a Kisalföldnek az épülő kerékpároscentrum terveit.
Lengyel Oszkárné polgármester megmutatta a Kisalföldnek az épülő kerékpároscentrum terveit.

 
Elbírálásra vár a kultúrház vizesblokkjának, színpadának, terempadozatának felújítására beadott pályázatuk. Az üresen álló fogorvosi rendelőre vonatkozóan is megvannak az elképzelések. – Jelentkező ugyan lenne a praxis betöltésére, de berendezések híján vagyunk, így erre is szeretnénk a jövőben forrást szerezni – mondta a polgármester, aki közben annak a 110 millió forintos Sacra Velo-pályázatnak a terveit is megmutatta a Kisalföldnek, amely keretében kerékpárosközpontot építenek a Hunyadi térre (Kisalföld, 2019. január 16.). 

– Lezárult a közbeszerzés, megvan a nyertes kivitelező. Júniusban indul a beruházás, és október 31. a befejezési határidő – tudtuk meg a polgármestertől. A Sacra Velo a vallási helyeket fűzi csokorba kerékpáros zarándokok részére. Ennek egyik állomásaként helyi, szakrális értékeket mutatnak majd be az egykori zárdaiskolában. – 1900-ban Csigi Vince meghívására érkeztek a faluba az irgalmas nővérek, s 1902-ben felépült a zárdaiskola. A közel 120 éves, jó ideje kihasználatlan ingatlan végre funkciót kap, emellett talán a jövőben pályázhatunk a felújítására. Ráfér a rendbetétel, főként a tető, vízelvezetés és a külső szigetelés tekintetében. 

– Június 15-én délelőtt 10 órakor lesz a zárdamúzeum átadása. Az előkészületekben, emléktárgyak összegyűjtésében a sziliakon és az elszármazottakon kívül segítségünkre voltak a Csornai Múzeum munkatársai, az irgalmas nővérek, ferencesek és a helyi plébános is – részletezte Lengyel Oszkárné. A gyűjteményben többek között a zárda eredeti oltára is szerepel, de hogy ezenkívül milyen különleges emlékekkel készülnek még, arról a későbbiekben beszámolunk.

A magyar gazdaság továbbra is az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik
A kormány újabb adócsökkentő, az otthonteremtést és a lakásfelújításokat támogató lépésekre készül.
Győr-Moson-Sopron megyei diákok jelentkezését is várják az ingyenes tehetséggondozásra
Január végéig várják a középiskolás diákok jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium ingyenes képzésére.
A száz évvel ezelőtti történések ma is megismétlődhetnek
Kovács Attila régóta kutatja a kommunisták magyarországi ténykedéseit.
A Dunából kellett kimenteni egy nőt Budapesten
A vízirendészek mentettek ki egy nőt a Dunából a főváros IX. kerületében – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Gyász
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, megpihent a szív mindörökké. Véget ért a szenvedés, szívében nyugalom. Miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, szeretett édesapánk, nagypapánk, dédpapám, apósunk, testvérünk, keresztapánk, rokonunk és ismerősünk, BOLLA ISTVÁN sokorópátkai születésű, ménfőcsanaki lakos életének 83. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz a ménfői Koroncói úti temetőben. Utána, 18 órakor engesztelő szentmisét tartunk a csanakfalui templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBASZÖGI JÁNOSNÉ szül. Megyeri Valéria életének 74. évében hosszú betegség után, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 22-én, szerdán 15 órakor lesz a fertőszentmiklósi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Uram, engedd be őt szent szívedbe, fogadd be kegyelmedbe. Ami jót tett életében, érdeme legyen fönn az égben. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Testvérem, Nagymamánk, Anyósunk, Keresztanyánk és Rokonunk, ANGHELYI JÁNOSNÉ szül. Hafner Ilona életének 75. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. 01. 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz a rajkai temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.15 órakor a helyi katolikus templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Végső utadon indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafent már várnak, adj, Uram, nyugodalmat Drága Jó Édesapánknak! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, testvérem, apósunk, nagypapánk és rokonunk, BOROS SÁNDOR a volt Graboplast telepvezetője életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója és temetése 2020. január 22-én, szerdán 11 órakor a pannonhalmi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk BÁLIS ANTAL halálának 5. évfordulójára! Drága férjem, hogyha hallasz, látod könnyes a szemem. Gyere vissza kérlek, fogd meg mindkét kezem. Nem hallom a hangod, nem vársz hogyha megyek, s előttem csak akadályok, dönthetetlen hegyek. Fáj nagyon, hogy nem vagy, a csönd is más volt veled, kérlek hogyha látsz most, szívem sose feledd! S ha letudsz jönni hozzám, néha tedd meg kérlek, s értelmet nyer napom hogyha látlak téged. Drága férjem hogyha hallasz, látod, hogy kereslek, tedd széppé az álmom, s tudd, hogy szeretlek. Sírj csak hegedű, sírd el utoljára, vidd el ezt az üzenetet át a másvilágra. Sírj csak hegedű, vidd a síron túlra, hallja-e akinek szól csak az Isten tudja. Örökké szerető feleséged és családod
Fájó szívvel emlékezünk MOLNÁR LAJOSNÉ szül. Hámor Gizella születésének 70. halálának 1. évfordulójára ,,Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen betegség mindent széjjeltépett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, akkor legalább a csodában. Egy csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt, a családért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Soha el nem múló fájdalommal szerető férjed, fiaid, menyeid, unokáid és nővéred.
Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk OROSS LÁSZLÓ halálának 12. évfordulójára és fia OROSS ATTILA halálának 46. évfordulójára. ,,Ott pihentek, ahol már nem fáj semmi, nyugodalmatokat nem zavarja senki. Könnyes az út, mely sírotokhoz vezet, a jó Isten őrködjön pihenésetek felett. Örökké emlékezni fogunk rátok! Szerető családotok
Szüleinkre emlékezünk, KOCSIS ISTVÁN halálának 31. évfordulóján, KOCSIS ISTVÁNNÉ halálának 10. évfordulóján. Még fáj, s ez örökre így is marad, de mindig velünk lesztek az idő bárhogy is halad. Szerető családotok, Farád
Fájó szívvel emlékezünk BOROS ANTAL halálának 7. évfordulóján. ,,Hét éve még együtt ébredtünk, hét éve még egymást féltettük. De szerető szíved egy perc alatt leállt, azóta lett számomra szomorú ez a világ. Nem gondoltam azt, hogy egyszer nem leszel, azt, hogy szeretlek, nem mondtam elégszer. Néha tudni kell könnyek nélkül sírni, semmit sem szólni, csak csendben tűrni. Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet. Szerető párod és családja
Fájó szívvel emlékezünk JUDI GYŐZŐNÉ szül. Borbély Mária Csorna halálának 1. évfordulójára Véget ért a szenvedésed a szívedben nyugalom, a miénkben kik itt maradtunk el nem múló fájdalom. Testvéred és sógorod
Fájó szívvel emlékezünk STRAUSZ ISTVÁN halálának 3. évfordulójára. ,,Már csak emlék vagy, s ez oly nehéz. Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél. Elhívtak tőlünk a távoli fények de mi még most is visszavárunk téged. Tudjuk, hogy nem jöhetsz, így tovább könnyezünk, fájó szívvel, gyertyalánggal rád emlékezünk. Szerető feleséged és fiad István.
Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ JÓZSEF halálnak 9. születésnapjának 85. évfordulójára! Még fáj, ez örökre így marad és mindig velünk leszel az idő bárhogy is halad. szerető feleséged , fiad és családja
Fájó szívvel emlékezünk, SIPŐCZ PÁLNÉ Kapuvár, Ady utcai lakos halálának 1. évfordulóján. De szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindig hiába keresni. Valakire várni aki nem jön többé, valakit szeretni örökkön örökké. Elmentél, azóta a temetőt járom, ez lett az én világom. Elmegyek mindig hozzád amíg élek, nem hagylak magadra vissza vissza térek. Ha eljön az én órám, hozzád hazatérek, Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké szívembe él a rád emlékezés. Örökké szerető családod
Fájó szívvel, örökké tartó szeretettel emlékezünk HORVÁTH SÁNDOR halálának 10. évfordulóján. ,,A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre emlékeztet Rád. Szerető családod
Még ma is fájó szívvel emlékezünk a világ legjobb kézilabdázójára, KÁLDINÉ KULCSÁR ANITÁRA aki 15 évvel ezelőtt itt hagyott bennünket. Örökké bánatos édesanyja, bátyja és családja Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, a nyugodalmadat nem zavarja senki. Az életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog, mint a fényes csillag.