Mi az, amit semmiképp ne tegyünk?

2022.05.15. 09:03

Forgalmi kisokos – 4. rész

Az életmentők akkor tudnak a leghatékonyabban dolgozni egy mentési helyzetben, ha a mentőgépkocsi-vezetők megkapják a segítséget a közlekedésben részt vevő többi szereplőtől is. A Szép Mentés felmérésből az derült ki, hogy a különböző közlekedési szituációknál érezhető a bizonytalanság a mentőautó elengedését illetően, három sofőrből csupán egy tudta, hogy mi a teendője. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány segítségével ráirányítjuk a figyelmet a helyes közlekedési magatartásra, hogy magabiztosabban cselekedjünk, ha a mentőautó elengedéséről van szó. Sorozatunk negyedik részéből megtudhatják: mi az, amit semmiképp ne tegyünk, ha megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű jön:

– Ne váltsunk sávot! A mentőautó sofőrjének megnehezítik a dolgát a manőverező sofőrök. Neki nincs ideje még az indexedre is figyelni.

– Ne tapossunk bele! Hiába nyomjuk a gázt, neki át szabad menni a piroson, nekünk meg nem. Egy idő után mindenképpen az útjában leszünk.

– Ne kövessük! Jó mókának tűnik, hogy a gyorsan haladó mentőautó után beállunk, és így majd mi is 10 perc alatt meglépjük a várost. Nem jó ötlet! Egyrészt idegesíthető lehet az életmentők számára a követő kocsi, másrészt ez roppant veszélyes mutatvány. Nem utolsó sorban pedig szabálytalan.

–  Ne előzzük meg!

–  Ne kényszerítsük hirtelen fékezésre! Ez ugyanis komoly traumát okozhat a szállított betegnek.

–  Dudálhatunk? Igen, ha úgy érezzük, mások nem észlelik a közeledő mentőautót, így jelezhetjük nekik a veszélyhelyzetet, ösztönözve őket arra, hogy adjanak utat a mentőautónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában