Barlangi Mentőszolgálat: Hatvan év, több mint 500 megmentett élet - galéria

A magyarországi Barlangi Mentőszolgálat Egyesület 1961-ben alakult, kiemelten közhasznú, közfeladatot ellátó társadalmi szervezet, tagjai térítésmentesen végzik munkájukat. Az egyesület 25 szakemberrel kezdte meg működését, ma mintegy százan teljesítenek szolgálatot három szervezeti egység keretei belül (Központi, Gömör-Tornai és Dél-magyarországi Területi Egység). Az elmúlt hatvan évben 271 barlangi mentő fordult meg a szervezetnél, amelynek korábban különböző fenntartói voltak, 1991 óta egyesületként működnek. A barlangokban bajba jutott emberek mentése az elsődleges feladatuk, de speciális kiképzésüknek köszönhetően szükség esetén a nehezen megközelíthető helyeken is segítséget nyújtanak, például távoli vagy meredek sziklákon, szakadékokban, vagy szélsőséges időjárási viszonyok között és extrém baleseti helyszíneken, de felkérés esetén eltűnt emberek keresésében is részt vesznek. „Az egyéb esetek száma közel annyi, mint a barlangokból mentett eseteké” – mondja Hegedűs Gyula, barlangkutató, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke, a Nemzetközi Barlangtani Unió titkára, aki maga is tagja a Barlangi Mentőszolgálatnak.

 Kevesebb, de súlyosabb esetek

Magyarország mindig is élen járt a barlangi mentésben, már 1935-ből vannak dokumentumok mentési gyakorlatról. A háború után az utazási lehetőségek nagyon korlátozottabbak voltak, a hazai természetközeli helyek felfedezése jelentett kikapcsolódási formát, a gyerekeket, akkor is – ahogy most is – nagyon foglalkoztatta a barlangok világa, és ebből adódóan elég sok eltévedéses eset volt. A szervezet elsősorban az eltévedt kalandvágyó fiatalok felkutatása céljából jött létre 1961-ben. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat keretében az 1980-as években elindult egy oktatási program a megelőzésre, majd a környezetvédelem erősödésével aztán egyre több „érzékenyebb” barlangot – életvédelmi és barlangi célból – lezártak. Mindez jelentősen lecsökkentette a mentési esetek számát, azóta ritkább, de súlyosabb balesetekhez hívták a szakembereket. Hegedűs Gyula még egyetemista korából emlékszik olyanra, hogy barlangászként hetente-kéthetente a vasárnap este jött riasztás során elkallódott gyermekeket kerestek a Budai-hegység vagy a Pilis barlangjaiban, sokszor elég volt egy kiégett zseblámpa, és már meg is volt a baj, életveszélyes helyzetbe kerültek a kalandvágyó gyermekek.

Közös a cél

A Barlangi Mentőszolgálatnál a szakmunkástól az egyetemi tanárig, a közalkalmazottól a vállalkozóig mindenféle ember megtalálható. Őket egészítik ki azok az orvosok, akik barlangász gyakorlatuk révén képesek a bajba jutott személyekhez eljutni. Ami összetartja ezt a társaságot, az a közös cél: segítséget nyújtani a bajba jutottaknak ott, ahol más nem képes erre. Jelenleg a barlangi mentőszolgálat tagjai között 12 mentőorvos dolgozik, van mentőautóvezető, felcser is az egyesületnél. Érdekességként említi Hegedűs Gyula, az egyesület elnöke, hogy vannak olyan orvos kollégák, akik előbb voltak barlangászok és utána végezték el az orvosi egyetemet. A mentések sok esetben orvosilag is nehéz feladatok, a jelenlegi protokoll szerint az első leszálló csapatnak mindenképpen kell, hogy tagja legyen egy orvos, aki felméri a helyzetet, szállítható-e a mentésre szoruló személy, és a szállítást is felügyeli. Sajnos vannak akár több napig elhúzódó mentések, amikor a mentőcsapat tagjai is váltják egymást, hogy eredményesen tudják végezni az emberpróbáló feladatot.

Hierarchikus rendben klasszikus projekt

A barlangi mentőszolgálat működésének kettős arculata van, „békeidőben” demokratikus, ahogy fogalmaz Hegedűs Gyula, de magában a mentésben pedig egy hierarchikus rendszer szerint dolgoznak. Az pedig úgy alakul ki, hogy a gyakorlatnak és felkészültségnek megfelelően kiválasztják magunk közül, hogy ki alkalmas a különböző feladatokra, ki lehet akcióvezető, csapatvezető például. Ezt a maguk által szervezett gyakorlatokon és vizsgákon tudják felmérni, a minősítés során kapják a kollégák a megbízást a feladatokra, így áll össze a hierarchia. Hegedűs Gyula szerint ez egy klasszikus projekt, adott cél érdekében konkrétan meghatározott feladatot kell elvégezni, ahol adott esetben a szerepek is cserélődnek, de minden a mentett személy érdekében történik. Példaként említette, hogy az egyesület elnöke, ha a helyzet úgy követeli, fekszik a sárban, hogy testével segítse a sérültet kiemelni.

Jó csapatjátékosok

A mentőszolgálat tagjai a barlangásztársadalomból kerülnek ki, ajánlással jelentkezhetnek a mentőszolgálathoz, ahol legalább egyéves, de legfeljebb kétéves próbaidő után derül ki, hogy a képzés során megszerzett ismeretek birtokában be tudnak-e illeszkedni a mentőcsapatba. Ez azért is fontos, mert lehet valaki egyénileg nagyon kiváló barlangász, de ő még nem biztos, hogy jó csapatjátékos is. „A képzést követő vizsgát akkreditációnak hívjuk, amely végén a vizsgázó minősített barlangi mentővé lép elő, és a további képzések során egészen az akcióvezetői szintig is eljuthat” – magyarázza a barlangkutató. Hozzátette: az akcióvezető a mentés során nem megy a barlangba, ő mindig a felszínen irányít.

Barlangász segítségnyújtási hajlammal

Ki lehet a barlangi mentőszolgálat tagja? Kell, hogy legyen segítségnyújtási hajlama, egyfajta „vadászkutya-effektus” jellemzi, azaz, ha valaki bajba jut, addig megy, amíg szükség van a segítségére. Alapkövetelmény, hogy aktív barlangásznak kell lennie, szeretnie kell a barlangot, tudnia kell abban biztonsággal mozogni, ezért önmagára nem jelent veszélyforrást. Ez pedig a gyakorlott autóvezetőhöz hasonlítható, aki nem keresgéli a sebváltót, meg az irányjelzőt, hanem a forgalmat figyeli a biztonságos közlekedés szabályait megtartva. Az 1960-as években még volt rá példa a Meteor-barlangban, ahol az ottani körorvost – aki életében először járt barlangban – vitték magukkal a barlangászok, hogy segítse a sérült személyt, természetesen ott a gyakorlott barlangászoknak még őt is figyelni, támogatni kellett, hogy a mentés sikeres legyen.

A mentőfelszerelés közös vagyon

A mentőfelszerelések rengeteget fejlődtek az utóbbi évtizedekben, az elején még mindenki a saját felszerelését használta, ma már nagyon komoly közös mentőfelszerelés van, minden egyes darabjának minősítési rendszernek kell megfelelnie. Az évek során meg kellett teremteni a mentéshez szükséges logisztikai hátteret – sátorok, aggregátorok, étkezés, hírközlési, szállítási és orvosi eszközök – amelyek az egyesület közös vagyonát képezik és rendszeres felülvizsgálattal és cserével (például a súrlódásnak, kopásnak kitett kötelek esetében is) biztosítják a használhatóságot.

Összefogásból siker

Az elmúlt 60 év egyik legnagyobb mentése volt 2002. január 26. és 31. között, amikor az Aggteleki Nemzeti Parkban lévő Esztramos-hegy belsejében található Rákóczi-barlangban egy búvár eltévesztette a járatot és egy korábban ismeretlen járatba került, ahonnan öt nap alatt közel 300 ember megfeszített munkájának köszönhetően sikerült őt kimenteni, amelyben a magyarok mellett a cseh és szlovák kollégák is részt vettek.

A magyarországi barlangi mentők közös gyakorlatok során tartják a kapcsolatot más országok mentőivel, de az éles mentésekben is segítik egymást, 2002 őszén Romániában a magyarokat hívták segítségül, 2015-ben Németországban öt ország barlangi mentői 12 nap alatt hozták fel a több mint ezer méterre a felszín alatt megsérült kutatóbarlangászt, aki egy leomlott kő miatt fej- és egyéb sérülést szenvedett, mozgásképtelenné vált. „Ugyan egy-két érdekes helyzet kialakult abból, amikor a német precizitás találkozott az olasz lazasággal, de minden ország mentőcsapata tudása legjavát, a legjobb saját embereit és a saját felszerelését adta a mentőakcióhoz, ami szerencsére sikeres volt” – zárta a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke.