Legyen mindenre nyitott, aki családfakutatásba kezd

A családfa, illetve a család eredetének számontartása a magyar történelem kezdeteitől jellemző, de csak az uralkodói-, illetve előkelő családoknál, amelyek már csak azért is kiemelten kezelték ezt, mert hivatkozási alapként szolgált bizonyos jogokra, birtokokra – mondta érdeklődésünkre Mészáros Ádám, családtörténet-kutató, aki tíz éve muzeológusi állását hagyta ott, hogy sokéves családfakutatói tapasztalattal a háta mögött, főállásban foglalkozzon ezzel a tevékenységgel. A szakember rámutatott, az arisztokraták, nemesek őseit számon tartották már korábban is, de a köznépi családokkal csak a 19. századtól, leginkább viszont az 1900-as években kezdtek foglalkozni. Akkor merült fel, hogy érdekes lehet az eseményeket, a történelmi változásokat a polgárcsaládok aspektusából is vizsgálni. A szocialista időszak aztán visszavetette az érdeklődést, ami az 1990-es években kezdett újra felfutni.

A kulcsszó az anyakönyv

Mészáros Ádám kiemelte, a köznépi családok története az állami és az egyházi anyakönyvekből ismerhető meg leginkább. Magyarországon 1895-től létezik állami anyakönyvezés, azt megelőzően csak az egyházak tartották számon a születéseket, halálozásokat, házasságokat. Bár a tridenti zsinat már a 16. században elrendelte, a magyarországi egyházak jellemzően csak a török idők után, az 1700-as évek elejétől kezdtek el ezzel foglalkozni. A legrégebbi magyarországi egyházi anyakönyvek az 1600-as évek közepétől indulnak, ilyen a soproni, a kőszegi, vagy bizonyos - időközben elcsatolt – felvidéki településeké, mivel azok távolabb estek a jelentősebb háborúktól, illetve a török nyomástól. Tovább árnyalja a képet, hogy a Habsburg uralom viszonylagos elnyomásban tartotta a protestáns egyházakat, illetve hogy az izraelita anyakönyvezés leginkább csak a 19. századtól jellemző.

A kutató szerint egy család eredetének rekonstruálásakor leginkább ezekre az iratokra lehet támaszkodni. Ha ezek elpusztultak vagy hiányosak, akkor a különféle adóalap-összeírások, egyházi lélekösszeírások, hagyatéki leltárak, végrendeletek, peres iratok lehetnek segítségünkre, de ezekkel csak rövidebb időszakot lehet kiváltani a történetből.

Izgalmas nyomozói munka

Mészáros Ádám bepillantást engedett a munkájába, amely az átfogó adatgyűjtéssel, a családtagok – főként az idősek – kikérdezésével kezdődik. Ez alapján indul a levéltári kutatás, amely a közelmúltig teljes egészében a helyszínen zajlott, ám mára már nagyon sok iratot digitalizáltak, így a kutatás egy része áttolódott az online térbe. Hozzátette, egy ma élő személy minden ágát felkutatni, kifésülni a szálakat, és felrajzolni a családfáját több hónapos kutatómunkát igényel, ami sokszor megköveteli az utazást még a határokon túlra is. Mindez egy izgalmas nyomozói munka, amit nem lehet rutinszerűen csinálni, hiszen minden eset más, egyedi, egészen meglepő családtörténeti fordulatokkal és emberi sorsokkal. Emellett pedig komoly kitartást is igényel a monotónia miatt, hiszen az ember nagyon sok időt tölt dokumentumok tanulmányozásával. De minden egyes találat, egy-egy újabb szál elvarrása nagyon nagy élmény és öröm – fogalmazott. Ehhez persze nagy fokú precizitás és alaposság kell, többször le kell ellenőrizni mindent, nehogy az ember összekeverje például a névrokonokat. Ezt már csak az is nehezíti, hogy a családeredet-kutató szerint a 19. század végéig meglehetősen képlékeny volt a vezetéknevek írása, nem jelentett problémát, hogy ugyanazon személy nevét egyszer y-al, máskor i-vel írták. Mészáros Ádám érdekességképpen megemlítette, hogy Ördög Ferenc nyelvész a Tóth családnévnek például 27 ortográfiai változatát találta meg a 18. századi Zala megyében: Tót, Tot, Toot, Toót stb.. Hozzátette, az is előfordult, hogy egy családnév spontán megváltozott, mondjuk egy ragadványnévből lett vezetéknév.

IV. Bélától a boszorkányperig

Széles a paletta, hogy ki miért vág bele a családfakutatásba, vannak akiket a kíváncsiság hajt, mások örökség vagy állampolgársági kérelem miatt bízzák meg a szakembert, de újabban ajándékba is készítettnek családfát. Mészáros Ádám azt mondja, az esetek többségében a nevek, születési, házassági, halálozási adatok mellett felszínre kerül a vallási hovatartozás, a foglalkozás, illetve a társadalmi státusz is. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy aki családfakutatásba kezd, akár saját maga, akár megbíz valakit, az legyen nyitott mindenre, mert nem lehet tudni, milyen információk kerülnek felszínre. Hozzátette, akár olyanok is, amiket nehéz elfogadni, például, hogy valaki felmenőinek nagy része más nemzetiségű, mint aminek eddig gondolta őket.

A kutató visszaemlékezett egy megrázó esetére is, amikor a család egyik ősanyjáról kiderült, hogy az 1700-as évek közepén elítélték egy boszorkányperben, meghalt, majd a férje rá egy évre újra házasságot kötött. Hozzátette, a vallomástételekből, a periratokból kiderültek a faluközösségen belüli incidensek, tragikus emberi kapcsolatok is. Egy másik alkalommal Mészáros Ádámnak sikerült visszavezetni egy nemesi család történetét egészen az 1200-as évekig, IV. Béla koráig.

A családtörténet-kutató beszélt arról is, köszönhetően a viharos magyar történelemnek, az egyes népcsoportok betelepülésének, jó eséllyel találunk országhatáron belül más nemzetiségű felmenőket egy-egy családban. Ugyanakkor a másik oldal, hogy Trianon miatt sok család története a határon túlra vezet, miközben az ősök magyar nemzetiségűek. Rámutatott, a családtörténetekből az látszik, hogy a Kárpát-medence egy egységes régió volt régen, ahol Brassótól Pozsonyig szabad volt a mozgás, az akkori emberek élete pedig nem tükrözi vissza a mai határviszonyokat.