Farsangkor fenekestül felfordul minden

A farsang egyik jellegzetessége, hogy a keresztény naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően gazdag néphagyományokra épül - mutat rá Sándor Ildikó néprajzkutató. Január hatodikán, vízkeresztkor kezdődik minden évben, ez a nap ezért kétarcú is, hiszen a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ugyanakkor a mulatságok kezdete, amely egészen húshagyókeddig tart, ami minden évben - mozgóünnep lévén - más napra esik a naptárban. Valójában a második téli ünnepi ciklusról van szó - az első volt a karácsonyi -, amely kifut a télbúcsúztatásba, télkergetésbe. A néphagyományban az advent böjtös, visszafogott, lecsendesült időszaka után a farsang annak egyfajta ellenpontja, amit a tánc, mulatság, vidámság, zene, mértéktelenség, féktelenség jellemez. 

Mindent szabad álarc mögé bújva

A farsang lényege a fenekestül felfordult világ, amikor mindent szabad, amit máskor nem, ráadásul következmények nélkül. Egy olyan társadalomban - és a hagyományos paraszti kultúra biztosan ilyen volt -, ahol nagyok a szerepkötöttségek, a közösség mindenkor kontrollálta, sőt korlátozta az egyéni szándékot, az egyéni megnyilvánulásokat, az ilyenfajta „felfordult világnak” egyértelmű szelepfunkciója is volt és van. A szerepkötöttségekből egész évben „felhalmozott fáradt gőzt ilyenkor lehetett kiengedni”. Sándor Ildikó fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a farsang nem egynapos, hanem több héten át tartó periódus, amikor kilépünk a megszokott normáink, szerepeink közül. Ezzel szorosan függ össze, hogy milyen módon is tették ezt eleink. 

Bőség és mértéktelenség  - A böjtös időszakokra jellemző aszkézis ellenpontja volt a farsang bősége, ahogy az például a flamand festő, Pieter Bruegel képén is látható, ahogy a böjt és a farsang viadalát mutatja egy kövér, hedonista kinézetű és egy sovány, hosszú kezű, aszketikus figura ábrázolásában. 

A maskarázás, az álarc mögé bújás és a jelmezek tették lehetővé, hogy amikor csibészkedtek, normát szegtek, akkor az álarc valójában a személyiségüket védte, hogy ne lehessen megbosszulni, megtorolni a féktelenséget. A maskara és minden jelmez a szerep-és identitásváltás lehetőségét kínálja. A néphagyományok azt is mutatják, farsangkor nem a gyerekek, hanem a felnőttek öltöztek be, és a magyar nyelvterületen négy állatalakoskodó jelent meg, a medve, a kecske, a gólya és a ló, valamint voltak a zsánerszereplők, mint a tanító, a pap, a kereskedő, az orvos. Mindezek mellett népszerű volt a nemek szerepcseréje, a férfiak álmenyasszonynak, a nők álvőlegénynek öltöztek. 

Nyársas ételek adományba

A mértéktelenség időszaka megmutatkozott az evés-ivásban is, a hangsúlyozott bőség időszaka ez, amikor még van disznóvágás, vagy maradt sokféle finomság a karácsonyi időszakból. Ilyenkor járták a házakat „nyársas ételekért” a fiatalok köszöntő, adománykérő dalokkal, a kihegyezett botokra olyan finom falatok kerültek, amit rájuk lehetett húzni, akasztani. Ilyen adomány volt a szalonna, kolbász, hurka, de a farsang legnépszerűbb étele, a fánk is.  

Babkirály és csontkirály viadala - A moldvai csángók húshagyókeddi télbúcsúztatója is küzdelmet mutat, képzeletük szerint fenn az égben a babkirály és a csontkirály megküzd egymással, a csont a húsos ételek, a bab pedig a böjt jelképe volt, majd másnap a gyerekeket a domboldalra küldték, hogy a két király verekedése során ruházatukról kihulló kincseket megkeressék. Persze ezeket a „kincseket” előtte a felnőttek elrejtették, a gyerekek pedig lelkesen keresgélték, ami pedig nagyon hasonlatos a mai húsvéti nyuszitojás kereséshez. 

A mértéktelenség mögött egy mágikus hiedelem is megfigyelhető, miszerint ha ilyenkor bőségben vagyunk, sokat eszünk, egész évben lesz mit az asztalra tenni, nem fogunk nélkülözni, koplalni. A mennyiség mellett a minőség is fontos volt, a disznóvágás finom húsos ételei, a kocsonya, de a zsírban kisütött, az ünnepekre oly jellemző kelt tésztából készült fánk is erre utal. 

Kiszebábú és busójárás téltemetésre

Télbúcsúztató hagyomány volt a palóc vidéken a mai korra leginkább jól adaptálható, és manapság nálunk is elterjedt szokás - a hazai iskolákban és óvodákban a gyermek körében élő és kedvelt mind a mai napig - a kiszebábozás, miszerint egy szalmabábút női alaknak öltöztettek, menetben körülhordozták énekszó közben, majd tűzön elégették vagy vízbe vetették. A leghíresebb télbúcsúztó, tavaszváró népszokás pedig a mohácsi busójárás, amely a farsang farkán, azaz farsangvasárnaptól húshagyókeddig tart, és a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi maszkos alakoskodása és dramatikus néphagyománya. A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség listáján és 2012 óta hungarikum. A Mohács környékére betelepült, balkáni eredetű sokácok hozták magukkal a népszokást, amely azután itt, a magyar kultúrkörben formálódott tovább, végül a két kultúrkör egységesedésével nyerte el mai formáját. Máshol a magyar néphagyományban nem találkozhatunk ilyenfajta fából faragott maszkokkal, és a mohácsi busójárásra szintén jellemző a mértéktelenség, a táncolás, az eszem-iszom, a vigadalom. A télbúcsúztatás két szép mozzanatára hívja fel a figyelmet Sándor Ildikó, amelyek közül az egyik, amikor az ünnep vége felé egy nagy tűz, egy máglya körül táncolnak egész éjjel. A tűz körül táncolás nagyon archaikus rítus, ahol a tűz, mint napszimbólum van jelen, mintegy rámutatva, hogy a téli sötétségből, a téli napforduló után egyre inkább haladunk a világosság, a tavasz felé. A másik nagyon beszédes szimbolikus jelenet, amikor egy koporsót, amelyre az adott farsang évszáma kerül, levisznek a Dunára, és a vízre helyezve elúsztatják azt. Ahogy a víz elviszi és elnyeli a koporsót, úgy a tél és vele együtt minden baj és ártalom is eltávozik.

Lakodalmak, párválasztás és csúfolkodás - Az egész farsangi időszak bővelkedett bálokban, táncmulatságokban, nagyon gazdag volt a tánchoz való zenében. Az advent utáni mulatságos időszak a húsvéti böjt kezdetével ér véget, amely ismét a lecsendesedés időszaka, mindez rámutat egyben az év ünnepeinek ritmusára is. A népi kultúrában a farsanghoz volt köthető a lakodalmak időszaka, és a paraszti hagyományok között a csúfolkodás, a vénlány- vagy agglegénycsúfolás is helyet kapott a tréfálkozásban.