Kisalföld Press hírek

2022.01.13. 10:51

A bodorka lett az év hala 2022-ben

A Magyar Haltani Társaság folytatva a hagyományokat, a 2022-es évre is meghirdette Az év hala választást. A kitüntető címre ezúttal is három őshonos halfajt javasoltak. A bodorka, a bagolykeszeg fogható fajta, a széles durbincs védett faj, a szavazatokat december 31-ig várták a határainkon innen és túl élő, halakat ismerő, szerető érdeklődőtől.

Szabó Csilla

2022-ben az év hala a bodorka lett.

A Magyar Haltani Társaság a természetes vizek haltani vizsgálatával foglalkozó kutatók, valamint a velük összefogó, vizeinkért és halainkért tenni akaró személyek közös szervezete. A 2005-ben indult társaság célja a Kárpát-medencei természetes vizek halaira irányuló faunisztikai, ökológiai, természetvédelmi és halászati kutatások ösztönzése, az eredmények és tapasztalatok közkinccsé tétele, a természetes vizek halállományának megóvása és jobbítása. - Feladatunknak tekintjük továbbá a témával kapcsolatos ismeretterjesztő munkát, valamint a kulturális hagyományok és a magyar haltani szaknyelv ápolását – ismertette munkájukat Lévai Ferenc, a Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

 

Évtizedes hagyomány a szavazás

 

A Magyar Haltani Társaság 2010 óta kínál lehetőséget arra, hogy bárki szavazhasson az év halára. 2021-ben a legtöbb szavazat a jászkeszegre érkezett. Folytatva a hagyományokat, a társaság a 2022-es évre is meghirdette Az év hala választást. - A kitüntető címre ezúttal is három halfajt javasoltunk – bodorka, bagolykeszeg és széles durbincs -, közülük a nyertes természetesen az lett, amelyik a társaság tagjaitól, és minden, határainkon innen és túl élő, halakat ismerő, halakat szerető érdeklődőtől a legtöbb szavazatot kapta. A jelölési elveknek megfelelően mindhárom faj őshonos vizeinkben, továbbá volt közöttük védett és fogható faj is. A szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson a bodorka 55 százalékos eredményével szerzett többséget a „riválisaival” szemben.

 

A győztes bodorka

 

Az aranyérmes bodorka kisméretű halfajunk, nagyobb példányai a 15-20 centiméteres hosszt érik el. Legszembetűnőbb ismertetőjegye narancssárga-narancsvörös szemgyűrűje, továbbá idősebb példányok esetén a hasúszó és az anális úszó narancsvörös színezete. Fiatalon planktont fogyaszt, majd idősebb korára férgek, rákok és rovarlárvák képezik táplálékát. Szinte minden halas vizünkben megtalálható a hegyvidéki kis patakok és a túl erős sodrású folyószakaszok kivételével. Ívás során a víz alatti növényzetet részesíti előnyben, az ivadékok is kedvelik a hínárnövényzet nyújtotta biztonságot. Tömegesen előforduló halként ragadozó halaink táplálkozásában van jelentősebb szerepe. A bodorka húsa szálkás, de nagyon ízletes, sűrűn beirdalva, paprikás lisztbe forgatva és forró olajban sütve készítik. A hazai horgászrekord 1,9 kilogramm volt, ami 2000-ben akadt horogra.

 

Dobogósok

 

Ezüstérmes lett a kisméretű, zömök testalkatú széles durbincs, amelynek testét halványbarna színű, apró, sötétbarna foltok tarkítják. A Duna vízrendszerében általánosan megtalálható, ezen belül a Tisza-tóban is él önfenntartó populációja. Védett fajunk, természetvédelmi értéke 5000 Ft. Mivel a hozzá leghasonlóbb faj, a vágódurbincs sem fogható, így a horgásznak pontos faji azonosítás nélkül is nyomban vissza kell engednie.

A bronzérmet a jellegzetesen nagy, feltűnő szeméről ismert bagolykeszeg kapta, amelynek népi nevei között megtalálható a bagókeszeg vagy a szápakeszeg is, hogy a halászok által társfajának nevezett laposkeszegtől megkülönböztethessék. A faj elterjedésének nyugati határa a Duna vonaláig, egészen Bajorországig húzódik, míg keleti elterjedése a Fekete-, Azovi-, Kaszpi-tengerre és az Aral-tóra is kiterjed. A hazai horgászrekord: 1,90 kg (1970). Húsa szálkás, de kiváló ízű, sütve, illetve halászlevek alaplevéhez, valamint füstölésre kitűnően alkalmas.

 

Az év halai

 

2010: nyúldomolykó, 2011: kősüllő, 2012: széles kárász, 2013: menyhal, 2014: magyar bucó, 2015: kecsege, 2016: compó, 2017: harcsa, 2018: balin, 2019: vörösszárnyú keszeg, 2020: süllő, 2021: jászkeszeg, 2022: bodorka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában