Megrázza a szakállát

2021.12.05. 10:25

A régiek úgy hitték, a Mikulás felel a hóesésért

Sándor Ildikó néprajzkutató, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője érdeklődésünkre elmondta, a karácsonyt megelőző téli időszak különösen gazdag néphitben és a hozzákapcsolódó szokásokban, már csak azért is, mert a parasztember ilyenkor nincs elfoglalva annyira a földdel, illetve az állatokkal. Rámutatott, a mai modern gondolkodásmóddal ellentétben a régi korok embere mágikus, mitikus világképpel rendelkezett, az ősz beköszöntét, a levelek lehullását, a korábbi sötétedést pedig transzcendens módon úgy fordította le, hogy valamilyen erők gyengélkednek, neki pedig védekeznie kell. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik és tulajdonképpen motivációját tekintve össze is fonódik Borbála, Miklós és Luca napja.

Wurmbrandt András

Megrázza a szakállát

A néprajzkutató kiemelte, a régiek úgy hitték, hogy valamilyen égi erő felel a hóesésért, illetve a deres időért, és ezt Miklósnak tulajdonították. Azt mondták: a Mikulás megrázza a szakállát. Emellett egy Európa szerte ismert hiedelemlény képzetét is sejthetjük a kultusz mögött, aki a téli időszakban jön el, és egy jóságos öregapó, de mellette ott a fekete, ijesztő, csíntalan krampusz is. Azaz a jó és a gonosz attribútuma jelenik meg a két beöltözött figura szerepében, és ezt a kettősséget tovább fokozza a hozzájuk kapcsolódó ajándékozás, jutalmazás és büntetés szokása is. Abban az időben almát, diót kaptak a gyerekek, de mellette ott volt a virgács is, és az 1950-es-60-as évekig előfordult, hogy a rosszaságért krumplit, szenet vagy hagymát adtak ilyenkor büntetésként – jegyezte meg.

Sándor Ildikó kitért arra is, hogy ez a kétarcú, a téli időjárással, valamint a gyerekek jutalmazásával és megbüntetésével foglalkozó hiedelemlény minden európai nép kultúrájában megjelent, de nem feltétlenül egységes formában. A Holle anyó német meséje például ugyanerről szól, csak ott egy jóságos öreg néni felel a téli havazásért – hiszen az ő dunyhájából hullik a hó – aki ugyanakkor ijesztő külsejű, és a jó lánynak ajándékot ad, a lustának pedig büntetést.

Közép-Európában a myrai püspökhöz kötötték a Mikulás maszkos figuráját.

A néphit és a keresztény kultúra összekapcsolása

A korai, már intézményesülő egyház bevett gyakorlata volt, hogy az előző időszak világképének nagyon erős elemeit összekapcsolták a keresztény kultúra valamelyik jellegzetességével, így a korábban már említett, Borbála, Miklós és Luca jeles napját is, akik a kora-középkori egyház legnépszerűbb szentjei voltak.

Ennek köszönhetően a közép-európai, a magyar, a prágai, a bécsi, a szlovák, illetve a lengyel sziléziai területeken a katolikus, illetve a görögkeleti egyház szentjéhez, a myrai püspökhöz kötötték a Mikulás maszkos figuráját. Szent Miklós volt ugyanis a monda szerint az, aki az éj leple alatt aranyrögöket dobált be egy elszegényedett család ablakán, ezzel kedvezőbb helyzetbe hozva a család három lányát – fogalmazott a néprajzkutató, aki szerint regionálisan karakteres, hogy hol, milyen módon jelenik meg Miklós alakja. Magyarországon tehát a hangsúlyozottan a püspök személyéhez köthető látvány volt az elfogadott, így az alakoskodók püspöki süveggel a fejükön, hosszú bottal járták a falut, és kísérte őket a krampusz.

De például a Benelux államokban bár ugyanúgy a myrai püspököt imitálták, mellette egy a gyarmatosítás emlékeit idéző szerecsen rabszolga tűnt fel. Az is különbség, hogy a hollandok vagy belgák nemcsak a gyerekeknek adnak ilyenkor ajándékot, hanem mindenkinek, rokonnak, barátnak, szomszédnak – sorolta a néprajzkutató.

Láncos Miklós

Sándor Ildikó egy másik izgalmas, Szent Miklós figurájához köthető magyar népszokásról is beszélt, amelyet leginkább az Ipoly mentéről ismerünk, és amely nem a gyerekekről, hanem már a felnőttekről szól. Ilyenkor ugyanis egy püspöknek beöltözött legény és néhány kifordított bekecsbe bújt társa vonult végig a falun láncot és kolompot kötve magukra zajongtak, hogy elijesszék a gonoszt. Útjuk a fonóba vezetett, ahol az asszonyok voltak, és tréfás gyóntatásra került sor. A lányoktól azt kérdezték, van-e szeretőjük, ám erre nem lehetett jó választ adni, mert, ha azt mondták nincs, akkor a málészájúságért, ha pedig hogy van, akkor a helytelen cselekedet miatt büntették meg őket, és térdepelve kellett humoros, kifordított gyóntatási szöveget elmondaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában