Kerti Kalendárium

2009.03.09. 08:38

Gyümölcsfák metszése

Lassan meg kell kezdenünk gyümölcsfáink metszését, a megfelelő szerszámok előkészítése után irány a kert.

Fáink metszése 1.
A tél vége a gyümölcsfák metszésének az ideje, ha bőséges termést és hosszú életű fákat szeretnénk érdemes a következőket megfogadnunk.
Ha gyümölcsfát hagyjuk, hogy szabadon természete szerint növekedjék sűrű koronát nevel, melyen apró, de sok termés lesz. Így ha a termés mennyiségét és nagyságát szabályozni akarjuk, akkor a metszésre is szükség van. Fiatal fáknál 1-6 évig koronalakító, később fenntartó, majd idősebb korában ritkító és ifjító metszést végzünk. A gyümölcsfák legelőnyösebb metszési ideje a tél vége, rügypattanás előtti állapot, mert ekkor még nem indul meg a nedvkeringés, és még lomb sincs a fákon, jobban áttekinthető, hogy hol kell és lehet metszeni. Kivételt képez ezek alól a mogyoró és a dió. Ezeket szeptember végén, október elején szabad csak metszeni, mert ha nem így teszünk, metszfelületén „elvérzik" a fánk. Az őszibarack metszését hagyjuk azonban utoljára, sőt az sem baj, ha rügypattanás után, pirosbimbós állapotban metsszük.
Fontos hogy metszést csak fagymentes időben végezzünk, mert ellenkező esetben fagykár keletkezik a metszés helyén. A jól kialakított és metszett koronában egyenletesen érnek be a gyümölcsök, a benapozás és levegőátjárás miatt a növényvédelem is jobban megoldható és kevésbé támadnak a különböző gombabetegségek.
Fontos, hogy a metszést nem szabad túlzásba vinni, mert az erőteljes metszésre a fa erős intenzív hajtásnövekedést produkál, melytől a korona elsűrűsödik és nem termőrügyek, hanem hajtórügyek alakulnak ki. folytatjuk...
Nagykutasi Viktor kertész

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!