Napi keresztrejtvény

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Nőtt a mianmari bányakatasztrófa áldozatainak száma
A szerencsétlenül járt bányászok a kisebb jádeköveket gyűjtötték egy meddőhányón, amikor az velük együtt belecsúszott egy tóba.
Beachhangulat a Szent István téren Csornán
Ismét alakított a Vilmos Park, ezúttal Csorna központjában egy „strandot” rendeztek be a gyerekes családok örömére.
A „Covid-hősöknek” ad koncertet az újranyitó velencei operaház
A programban szerepelnek Monteverdi, Giovanni Gabrieli és Bach művei.
Berlinben tárgyalt Gulyás Gergely és Novák Katalin
Tovább erősödhet az együttműködés a két ország kormányzó jobbközép pártjai között.
Gyász
„Elmentem, szeretteim, nehéz volt már élni, kopogok a Jóistennél bebocsátást kérni. Búcsúzom Tőletek, nekem így már könnyebb. Értem néhanapján ejtsetek egy könnyet. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, testvérünk, apósunk, nagypapánk és rokonunk, BERTALAN LÁSZLÓ a Kühne-gyár nyugdíjasa életének 73. évében csendesen elhunyt. Drága Szerettünktől 2020. július 6-án, hétfőn 15 órakor veszünk végső búcsút a darnózseli temetőben. Az engesztelő szentmisére 14.15 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillagszemed. Vigyázunk az álmodra… Te csak aludjál! Kedves szerettünk, isten veled! Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó testvérünk, sógornőnk, keresztanyánk, nagynénénk, rokonunk és ismerősünk, MAJOR IMRÉNÉ szül. Németh Erzsébet 72 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 6-án, hétfőn 17 órakor lesz a péri temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 16.30 órakor mondatunk a helyi katolikus templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdelmes volt az út, mely véget ért, a tested megfáradt, pihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Nagybátyánk, Testvérünk és Rokonunk, CSAPÓ PÁL hosszan tartó betegség után, életének 70. évében megpihent. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn 16 órakor lesz az iváni temetőben. Előtte, 15.30 órakor engesztelő szentmise lelki üdvéért a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA LAJOS (szili születésű) életének 64. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 9-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győri Szentlélek-templomból, szentmisével egybekötve. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok, hiszen napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég, jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, inkább a szép dolgokon kacagjatok! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE CSABA szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk, apósunk, barátunk, a Barfema Bt. ügyvezetője és a Calor FC örökös tagja 61 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója július 6-án, hétfőn 16 órakor lesz a mosoni temetőben. Kérjük, aki szerette, ismerte vagy tisztelte, tartsa meg emlékezetében. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérem és rokonunk, PERES JÓZSEFNÉ ÉVA életének 76. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 7-én, kedden 10 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, s nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog, mint a fényes csillag. Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, Dédmamánk és Rokonunk, ROSTA MIHÁLYNÉ szül. Szeli Margit fertőújlaki lakos 91 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 7-én 15 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Búcsúzik Tőled: Szerető Családod. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak. Csak a könny és a bánat maradt utánad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSAPÓ KÁROLYNÉ szül. Kovács Ilona életének 71. évében váratlanul elhunyt. Temetése július 7-én, kedden 15 órakor lesz a darnózseli temetőben. Az engesztelő szentmisére 14.15 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÓS MIKLÓS FRIGYES Frici életének 66. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn 16 órakor lesz a nagybácsai temetőben. Engesztelő szentmise július 11-én, szombaton 18 órakor a kisbácsai katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték Őt, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, kollégánk, barátunk, TAKÁCS LAJOS győri lakos, a győri kórház volt műszaki vezetője életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 6-án, hétfőn 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Aki szerette, egy szál virággal emlékezzen. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, és velünk búcsúznak. Szívünkben örökre velünk marad. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VADACZ BÉLA 2020. június 9-én, 81 évesen váratlanul elhunyt. Búcsúztatása a győrasszonyfai temetőben szűk családi körben megtörtént. Gyászoló Család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, CSÁSZÁR JÓZSEFNÉ szül. Babetta Rozália, az egyetem volt telefonközpontosa életének 95. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 8-án, szerdán 13 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Drága Édesanyánk! Áldjanak, s fogadjanak ott az örök világosságban az Égiek, fény kísérjen és szeretet. Édesapánk és Zoltán unokád ölelő karja már vár Rád. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, testvérem, nagymamánk, dédink és rokonunk, PINTÉR JÓZSEFNÉ „Nanica életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 7-én, kedden 15 órakor lesz a jánosi temetőben. Köszönetet mondunk Dr. Nagy Mária háziorvosnak áldozatos munkájáért, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAZSÓ JÁNOS életének 96. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 6-án, hétfőn 15 órakor lesz a győrszentiváni régi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk CSIGÓ ERNŐNÉ szül: Németh Mária Anna halálának 10. évfordulóján. ,,Másnak talán rég elmúltál, De én látlak holtomiglan: Álom vagy a valóságban, S valóság vagy álmaimban. Szerető férjed, fiaid, unokáid, menyeid, testvéreid.