Kék hírek

2019.02.05. 12:57

Vádat emeltek egy bolgár embercsempész ellen a parndorfi ügyhöz kapcsolódóan

A férfi a Bulgáriában toborzott sofőröket Magyarországra hozta, utasításokkal látta el őket, majd a szállításokért járó pénzt is ő adta át nekik.

MTI

Vádat emeltek bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt a parndorfi ügyben nem jogerősen elítélt nemzetközi embercsempész bűnszervezet egy bolgár tagjával szemben, a férfi a 71 ember halálával végződő szállításban nem vett részt - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész az MTI-t kedden.


A nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján 2018 júliusában elfogott 39 éves vádlott 2015 júliusától augusztus közepéig vett részt a hierarchizáltan felépített, nemzetközi bűnözői csoport tevékenységében.


Nánási László megyei főügyész közleménye szerint a férfi a Bulgáriában toborzott sofőröket Magyarországra hozta, utasításokkal látta el őket, majd a szállításokért járó pénzt is ő adta át nekik. A vádlott emellett "előfutóként" is közreműködött, figyelte a rendőri jelenlétet és telefonon tartotta a kapcsolatot bűntársaival, de a 71 ember halálával végződő szállításban nem vett részt.


A bolgár vádlotthoz három szállítás köthető. Az első esetben Domaszéken 18 embert zsúfoltak be egy személygépkocsi utasterébe és csomagtartójába, majd megállás nélkül az ausztriai Nickelsdorfba vitték őket. A második szállítás során egy kisteherautó ablaktalan, világítás nélküli, mintegy 8 négyzetméteres rakterébe 24 embert zsúfoltak be.


A vádlotthoz "előfutóként" köthető harmadik alkalommal, 2015 augusztusában, egy személygépkocsiban és egy kisteherautóban összesen 40 embert vittek Németországba. A zsúfoltság miatti mozgásképtelenség, a víz, élelem és levegő hiánya, továbbá a hőmérséklet és a páratartalom növekedése jelentős testi, lelki gyötrelmet okozott a szállított embereknek.


A jelenleg letartóztatásban lévő vádlottat az ügyészség a csempészett személyek sanyargatásával, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Emellett vagyonelkobzás elrendelését és Magyarország területéről való kiutasítását is kérik. A férfi ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.


A parndorfi "halálkamion" ügyében a Kecskeméti Törvényszék 2018 júniusában első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtott négy embercsempészt, egy afgán és három bolgár állampolgárt. A szervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 illegális bevándorlót zártak be egy sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek még Magyarország területén gyötrelmes körülmények között megfulladt. Az embercsempészek a hűtőkamiont az ausztriai Parndorf közelében hátrahagyták és elmenekültek.


A bűnszervezetben elkövetett embercsempészés és más bűncselekmények miatt a Kecskeméti Törvényszék által végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt 14 vádlott pere a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.


(Lead-képünk illusztráció - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!