Kék hírek

2018.12.06. 15:12

Vádat emeltek a Dózsa György úti gázoló ellen

A balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül, 2017. május 15-én kora délután a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

 

A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

 

A vádlottak gépkocsija olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

A baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik.

 

A fenti baleseten kívül, a vádiratban szerepel egy másik eset is, amely miatt a 41 éves férfi vezetői engedélyét korábban bevonták. A vád szerint 2015. június 19-én gépkocsijával majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt közöttük kialakul közlekedési konfliktus során, az utasával együtt kiszállt az autóból, és mindketten testszerte bántalmazták a biciklist.

 

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

 

Az ügy 41 éves vádlottja – aki mindkét fenti ügynek terheltje - jelenleg letartóztatásban van. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltást indítványozott az ügyészség a vádiratban.

Kapcsolódó cikkeink. Olvassa el ezeket is:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!