Kék hírek

2019.07.22. 14:19

Megütötte a buszsofőrt, mert nem engedte felszállni a járatra

Hét perc alatt elfogták a 29 éves támadót.

Munkatársunktól

Az erzsébetvárosi járőrök hét perc alatt, a helyszínen elfogták azt az ukrán férfit, aki bántalmazott egy buszvezetőt, mert nem engedte felszállni a járatra – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.


A police.hu-n olvasható közlemény szerint egy ukrán férfi akart felszállni az egyik buszjáratra július 21-én 9 óra 30 perc körül Budapest VIII. kerületében, a Verseny utcában. A busz vezetője közölte vele, hogy a járműre annak indulásáig nem lehet felszállni, valamint a férfi ittas állapota miatt a tömegközlekedésben nem is vehet részt. A sofőr az indulás előtt még leszállt a buszról, azonban a férfi utána ment és kétszer megütötte.


A buszsofőr az esetet követően értesítette a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták a 29 éves ukrán állampolgárt, előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!