Kék hírek

2015.06.02. 12:55

Illegális fémhulladék-szállítmányt találtak a fővárosban

Másfél év alatt 74 tonna fémhulladékot értékesítettek azok a járművezetők, akiknek egy közúti ellenőrzéskor több mint két tonna fémhulladék került elő a teherautójukból.

Másfél év alatt 74 tonna fémhulladékot értékesítettek azok a járművezetők, akik ellen azután indult eljárás, hogy a főváros X. kerületében tartott közúti ellenőrzéskor több mint két tonna, engedély nélkül szállított fémhulladék került elő a teherautójukból - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint két teherautó átvizsgálásakor több mint két tonna akkumulátor-, vas-, cink- és ólomhulladék került elő, ezeknek egy része lomtalanításból származott, és azokat éppen egy fémkereskedőnek kívánták értékesíteni. A pénzügyőrök a fémkereskedők nyilvántartásai alapján megállapították, hogy a járművezetők 2013 óta mintegy 74 tonna fémhulladékot értékesítettek engedéllyel rendelkező fémkereskedőknek, de a hulladéknak csak egy része volt a saját tulajdonuk. Előfordult, hogy a saját nevükben adták le más fémhulladékát, amelyért alkalmanként 5-7 ezer forintot kaptak.

A pénzügyőrök eljárást indítottak a járművezetők ellen illegális fémkereskedelmi tevékenység gyanúja miatt, és lefoglalták a teherautókban lévő, mintegy egymillió forint értékű fémhulladékot. Az engedély nélkül végzett tevékenység miatt 3,5 millió forint bírság kiszabása várható. Ráadásul az ellenőrzöttek egyike ellen tavaly már két esetben is indult eljárás illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt - tették hozzá.

A NAV továbbá vizsgálatot indít a fémkereskedő ellen is, aki a lomtalanításból származó, illetve a más nevében leadott fémhulladékot átvette. Ha bebizonyosodik, hogy törvénytelenül járt el, ellene is fémkereskedelmi igazgatási eljárást indítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!