Kék hírek

2015.09.10. 19:53

Együtt: ne hirdessék ki a válsághelyzetet!

Az Együtt elutasítja a jogi határzárral kapcsolatos fideszes törvénycsomagot, és azt követeli, hogy határozatlan időre halasszák el annak hatályba lépését, illetve azt, hogy a kormány ne hirdesse ki a menekültügyi válsághelyzetet.

Az ellenzéki párt MTI-hez eljuttatott közleményében Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a Belügyminisztérium a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről. Közlése szerint mégsem lesznek Szerbia felé nyitott tranzitzónák Magyarország területén.


Az Együtt szerint a kormány képtelen a menekültek számára emberséges, a többségi magyar társadalom számára pedig biztonságos megoldást kidolgozni és végrehajtani. A menekültügyi válsághelyzet kihirdetése véleményük szerint felesleges, és csak tovább bonyolítja a helyzetet.


Az Orbán-kormány úgysem tudná betartani és betartatni a saját maga által írt törvényeket, ezt a határra tervezett tranzitzónák létesítésének elvetése is bizonyítja - tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában