Kék hírek

2015.04.27. 20:34

Előzetesben marad a zalaegerszegi gyilkos

Attól tartanak, ha szabadlábon marad tárgyi bizonyítékokat semmisíthet meg vagy rejthet el, amivel megnehezítené, veszélyeztetné a bizonyítást.

Jogerősen is előzetes letartóztatásban marad az a 21 éves zalaegerszegi férfi, aki a gyanú szerint április 11-én éjjel a zalai megyeszékhely parkerdőjében meggyilkolta gimnazista barátnőjét - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.

Beznicza Árpád felidézte, hogy a Zalaegerszegi Járásbíróság április 14-én rendelte el az előzetes letartóztatást, ami ellen a gyanúsított és a védője fellebbezést nyújtott be. A járásbíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető volt, hogy ha a férfi szabadlábon marad, az elkövetés eszközét és egyéb tárgyi bizonyítékokat megsemmisíthet vagy elrejthet, amivel megnehezítené, illetve veszélyeztetné a bizonyítást.

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokú végzésével helybenhagyta a járásbíróság döntését azzal, hogy a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézetből azóta a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállított gyanúsított továbbra is az IMEI-ben marad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik