Vissza a galériához
Szilli Lili
Szilli Lili
Szilli Lili
Szilli Lili
Szilli Lili
Szilli Lili

Szilli Lili

  • Kategória: Kutya
  • Fajta: Golden Retriever
  • Életkor: 16 év
  • Lakhely (város): Vámosszabadi

Különleges képességek:

  • ki tudja nyitni a buksijával az ajtót
  • ugatással jelzi, ha éhes
  • póráz nélkül sétál
427 szavazat
Szilli Dóra

Gazdi: Szilli Dóra

Történetünk

Egészen 6 éves koromtól 👧 kezdve arra vágytam, hogy legyen egy kutyám, de nem akármilyen, hanem egy Golden Retriever. Az összes szülinapi-névnapi-karácsonyi-húsvéti kívánságom az volt, hogy végre kapjak egy kutyát, ami 2007-ben végül a névnapomon meg is valósult. 🥳 Lili és az egyik tesója voltak az utolsók az alomból, és miután apukánkat meggyőztük, hogy minden zsebpénzünket beleadjuk, csak vigyük haza 🏡 őt magunkhoz, ezzel kezdetét is vette a közös életünk. 🥰 Lili szinte már az első hetektől kezdve hallgatott a nevére, az első attrakciója, a megérkezése utáni reggelen, anya összes frissen ültetett ibolyáinak földből való „kivétele” volt, amit büszkén az ajtó előtti lábtörlőre helyezett. 🌺 Idő közben a tyúkudvarban lévő baromfik🐥 száma is megfogyatkozott, akik szerencsétlen balesetet szenvedtek, valljuk be Lili nem❌ terelő kutya, de nem is ❌vízi mentő, ugyanis sok sikertelen próbálkozás után feladtuk, hogy a vizet és az úszást megszerettessük vele, egyedül a verébfogásban volt sikeres, de erre sosem tanítottuk, sőt leszidtuk, ha ilyen történt. Minden reggel☀️, mikor látja, hogy reggelizünk, addig ugat az ajtóban, amíg be nem engedjük, ez így van este fél hétkor is, mikor szinte perce pontosan, ugyanígy ugatással fejezi ki, hogy itt a vacsoraidő. 🥓 Ha netán megpróbálnánk a lakásba nem beengedni, erre az esetre is kifejlesztett egy sajátos taktikát, ugyanis könnyed egyszerűséggel belöki a fejével az ajtónkat (csoda, hogy még nem törött be az üveg rajta). Kedvenc helye a nappalink közepe, aminek mostanra már elmaradhatatlan „kiegészítőjévé vált”. 🐶 Szobatisztaságra sosem szoktattuk, magától alakult ki nála, hogy jelezzen, ha ki szeretne menni a szabadba, azonban az elkényeztetés miatt, manapság ezt már csak úgy teszi meg, ha egy falat kenyeret 🍞kaphat, azt hiszem ez lett a kedvenc nasija (a zserbó után). 🤤 Idén novemberben már a 16. születésnapját 🎂🎈ünnepeltük, de ilyen idős korának ellenére, még a mai napig is töretlenül vár minket a kapuban, mikor jövünk haza az egyetemről, vagy a munkából és minden hétvégén a kedvenc programja a sétálás, amit már nem olyan nagy távon, mint régebben, de egy rövidebb útvonalon is lelkesen közben szaglászva tesz meg. 🐾 Maradj velünk még sokáig Lili, mert nagyon szeretünk. ❤️