Kisalföld logö

2019. 02. 19. kedd - Zsuzsanna -1°C | 10°C Még több cikk.

Pazarlás

Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: a tavalyi útfejlesztést is állami cég rendelte meg és a mostani átépítést is.
 
Negyven perc araszolás a reggeli csúcsforgalomban, dühöngés, értetlenkedés, anyázás. Mindez egy útépítés miatt. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tengelysúly-ellenőrző rendszert telepít a 84-es főúton, Kópházánál. A cél világos, a túlterhelt kamionok közlekedését szeretnék visszaszorítani az eddiginél hatékonyabb kontrollal. Ezzel nincs is gond, de minden mással igen. Például azzal, hogy miért nem akkor építették be az érzékelőket az útba, amikor az ellenőrző kaput felállították. Egy vadonatúj burkolatot bontottak most meg, ami tavaly készült el 1,3 kilométer hosszan, 190 millió forintból, a Magyar Közút beruházásában. Ennek több mint a harmadát felbontják. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: a tavalyi útfejlesztést is állami cég rendelte meg és a mostani átépítést is, igaz, nem ugyanaz. Akkor örültünk a javításnak, mint ahogy az évek során minden kátyú eltüntetésének is a rendkívül túlterhelt és rossz állapotú főúton. Azért is fáj ennyire a pazarlás, mert iszonyúan kevés forrás jut megyénkben az utak felújítására. Éveket kellett várni arra, hogy legyen pénz a Pereszteg és Fertőszentmiklós közötti halálszakasz burkolatának cseréjére, pedig nyilvánvaló volt, hogy a súlyos balesetek magas száma összefügg az aszfalt rossz minőségével. 

Mindeközben a kamionosokkal együtt reménykedve várjuk, hogy a kétszer kétsávos M85-ös gyorsforgalmi út végre elérje Sopront. Megjegyzem, a legutóbbi, tavaly novemberi ígéretek szerint ebben a térségben 2019 végétől már sztrádán gurulhatunk. Ha tényleg így lesz, végképp nem tudom, mi a bánatért nem gondolkodtak előre, miért kell az átépítés miatt súlyos milliókat kidobni az ablakon. 
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lex frász

Koccintunk Csíki Igaz Sörrel. Vagy Igazi Csíkivel. Vagy na, tudják, mivel. Tovább olvasom