Kisalföld logö

2019. 07. 19. péntek - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Ötven meg tíz

Valamennyien a rendszer hasznos idiótái.
Szinte polgárháborús viszonyok közepette ültük (volna) meg 1956 félszázados évfordulóját. Ám a szétszakított társadalom nem tudott odafigyelni a szabadság szülte napok örök üzenetére a bizalmatlanság és előítéletesség magvainak szárba szökkenése nyomán. Öncsonkításunk révén aztán aprópénzre váltottuk azt is, amit a világ szemében 1956 révén elnyertünk: a magyarság nemzetközi presztízsét.

Történt mindez az általam évekkel ezelőtt e hasábokon „gyurbánizmus"-nak nevezett belpolitikai küzdelem következményeként. A főszereplők akkor lettek máig szét nem választott politikai sziámi ikrek. Kétféle küldetéstudat, hátuk mögött két fenekedő táborral, viszonos bűnbakok. A „kuruc vagy öcsém vagy labanc" évszázados magyar átkának politikai haszonszerzésből újra felszított napi közéleti ujjgyakorlataként.

Azóta tíz év telt el, s noha 2010 után úgy látszott, a sziámi jobb fele agonizálásig sorvasztotta a balt, most újra ott tartunk, hogy az utóbbi (Gyurcsány) mutatja magát megkerülhetetlenként a jobbal szemben. Tegyük hozzá gyorsan, Orbán keresve sem találhatott volna magának kényelmesebb ellenfelet a mára mindent (gazdaságot, államigazgatást, önkormányzatiságot, oktatást, sportot, sajtót) behálózó túlhatalma kiépítéséhez. Ismerjük el, a NER mestermű lett. S miként erről is írtam már, e sajátos naprendszerben minden közszereplő a neki rendelt röppályán mozog. Valamennyien a rendszer hasznos idiótái.

Most újra azon megy a vita, holnap ki fütyüljön a Kossuth téren, s ki lengessen zászlót az Astoriánál. Schiffer (párt nélküli) András, Molnár (Kopaszi-gát) Gyula, Juhász (kendermag) Péter és a sziámiak. Nincs rátok újabb tíz évem, de szerintem a hazámnak sem.

A nyilasokról meg szó se essék.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kérni lehet

Hány választót foglalkoztat a letelepedési kötvény, amikor a leegyszerűsített kérdésekre a… Tovább olvasom