Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Álompénz

Csak párat aludtunk szerda óta, s már most sem számít a látszat.
Még sehol az új Népstadion, de már 190 milliárdnál tartunk, s még nem tudjuk, mekkora végösszegre nem szabad majd szemünket se rebbenteni. Itt 40 milliárdnak annyi becsülete sincs, hogy egy mondatot szentelnének rá: mégis, melyik összeadási műveletnél ültünk a fülünkön, hogy a 100 milliárdból 190 lett, ami csak akkor 40 milliárdos differencia, ha a 100-at áfa nélkül értették.

Negyven- és kilencvenmilliárd. Ízleljük! Ez még nem az álomra szánt pénz, ez csak az a közpénz, amivel kapcsolatban nem illik kérdésekkel terhelni a kormányt, s amit soha nem kell majd megmagyaráznia. Elképesztő. Csak párat aludtunk szerda óta, s már most sem számít a látszat, hogy zavar-e ez bárkit, vagy problémás-e, ha a kormánybiztos kijelenti: blöfföltünk a Nemzetközi Úszószövetségnek a látványtervvel.

Ebben a környezetben rendeztünk volna olimpiát? Mégsem kérte senki, hogy visszavonják a pályázatot, csak azt, hogy kérdezzék meg az embereket, ha már konszenzusra hivatkoznak. Nem hiszem egyébként, hogy a népszavazás valóban érvényes lett volna, ha még menekültügyben sem lett az, ha pedig mégis, akkor kinek az álmát féltjük a többségtől?

Persze a kormány magának ásott vermet októberben, immár másodszor, hiszen eleve azért lett sikertelen az őszi népszavazás, mert túl magasra tették a részvételi küszöböt. Ezután a sikertelenséget elsöprő többségként hirdették, ergo csak az számít, aki szavaz. S most itt állnának egy szerintem érvénytelen olimpiai népszavazással, mégis megüthetné őket a guta, mert még Habony Árpád sem tudná megmagyarázni, hogy a siker miért nem siker.

Egy kormányfő nem áll bele ebbe a pofonba, kivéve, ha a nemzetnek tényleg van egy álma. Csakhogy nem derül ki, mert most meg a visszavonásról nem volt konszenzus.

 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárkányölés

...ez lett volna a kommunikációs válaszcsapás. Tovább olvasom