Helyesírás

A minap feldobott egy emléket a közösségi oldalam, melyben éppen azt fejtegettem, mennyire rossz a helyesírása a posztolók sokaságának. Mondhatnám, hogy olyan, mint a Csernobil című sorozat elhíresült mondata: „nem jó, de nem is tragikus." A helyzet viszont az, hogy ez nem igaz, mert annál is tragikusabb.

A baj már a legalapvetőbb szabállyal kezdődik, nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, mikor használunk -ba, -be, mikor -ban-, ben toldalékot. Az egyelőre és az egyenlőre közti különbség is meghaladja sokak képességét, s sír a szemem, mikor azt látom leírva, hogy „hadjuk".

Erre mondom azt, hogy ne „hadjuk", pontosabban hagyjuk. Még akkor sem, ha az esetek nagy százalékában mindig az a hülye, aki ezt az igénytelenséget szóvá teszi. Általában ilyenkor a „nyelvtannáci" bélyeget sütik az illetőre, s állandó felvetés az is, hogy nem ez a lényeg.

Pedig de, ez is. Mert szép dolog az Amazonas megvédésére gyűjteni, kiállni jó dolgokért, de szerintem legalább ilyen fontos – ha már sokszor annyira magyarkodunk – megvédeni a saját anyanyelvünket. Annak ellenére, hogy egy kutatás szerint az internet világa is befolyásolja a helyesírást. „Messengeren én is teljesen másképp írok, másképp fogalmazok, és ez a helyesírásomra is vonatkozik" – mondta ezzel kapcsolatban Laczkó Krisztina Renáta, az ELTE egyetemi docense. Azt gondolom, azért nem a fenti példákra gondolt a bölcsész, mert ezekből szerintem nem szabad engedni.

Nyilván az elterjedt rövidítések, szlengek beleférnek, bár ugyebár erre is született már egy vicc. A fiatalok körében gyakori a vagyok helyett a vok írása. Kérdés, a kettő között mi a különbség. A válasz egyszerű: az agy...