Jegyzet

2019.06.19. 17:25

Honvédek útján

kiemelés: Megtudtuk, ki volt Kmety György, hogyan vezette győzelemre csapatait.

Cs. Kovács Attila

Százhetven évvel ezelőtt, 1849. június 13-án vívták a csornai csatát. A szabadságharc egyik utolsó győzelme született városunkban és az elmúlt százhetven évben megmaradt az ütközet emléke. Magam akkor találkoztam először a hírével, amikor az 592-es számú Kmetty György Úttörőcsapat tagja lettem a Bodnár Alajos (ma Széchenyi István) Általános Iskolában.


Akkor megtudtuk, ki volt Kmety György, hogyan vezette győzelemre csapatait és hogyan futamította meg az osztrákokat. Megismertük a helyi emlékműveket, a temetői oszlopokat, Wyss tábornok sírját, az ágyúgolyós házat, a Kmetty utcai Kmety György-emléktáblát. Nem véletlenül írok ám hol t-t, hol tt-t. Annak idején ugyanis mindenütt, az úttörőcsapatban, az iskolában, az utcában hibásan, tt-vel írták a győző nevét. Néhai Pájer Imre tanár úr, helytörténész világított rá, hogy tévesen szerepeltetik Kmetyt. Aztán nemrégen a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata kezdeményezte a hibás táblák cseréjét az utcában is.


Ez a társaság egyébként hűen őrködik a csornai csata emléke felett. Számos kezdeményezésük volt már, amikkel életben tartják „szabadságharcos lángot". A Wyss-sír felújítása, Szentgyörgyvölgyi Domján Antal huszár őrmester síremlékének rendbetétele, az ágyúgolyós ház emléktáblájának újrafestése. És a helytörténészek azok is, illetve közülük is Szalay Balázs tanár úr, aki évről vére megszervezi a gyalogos Kmety-emléktúrát Marcaltőről Csornára.


Leginkább középiskolás diákok teljesítik a huszonhat kilométeres távot a két település között. Közben mindent megtudnak a csatáról, Kmetyről, a honvédek hős helytállásáról. Az 592-es számú úttörőcsapat már régóta nincs meg. A hős katonák nyomát azonban követik tehát a fiatalok és dicséretes, hogy minden évben akad egy csapatra való vállalkozó.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!