Jegyzet

2019.06.17. 10:21

Csernobil

Van a hazugságoknak az a szintje, amikor a többség már nem hisz vagy nem mer hinni a saját szemének.

Szeghalmi Balázs

Nincs évforduló, „csak" egy tévéfilm, ami sokkol. A közelmúltban bemutatott Csernobil című minisorozat a legsúlyosabb tömegkatasztrófáról szól, amit az emberiség eddig előidézett. A filmkészítők brutális realitással ábrázolják, ahogy a mérnökök, a mentésben részt vevő tűzoltók arcbőrét, kezét megsemmisíti a sugárzás. A színészek többsége olyan valós személyeket alakít, akik a robbanás utáni pokolban vesztették az életüket.


Soha nem értettem, miért kellett hazudni Csernobilról. Főiskolás éveimben, történelem szakos hallgatóként beültem a könyvtárba, megnéztem, mit írtak a korabeli hazai újságok a nukleáris katasztrófáról. A végsőkig tagadtak – központi utasításra. A világ az észak- és nyugat-európai országokban megugrott sugárzási érték után szerzett tudomást a csernobili balesetről. A szovjetek akkor tették közzé az első közleményüket, amikor a svéd kormány megszólalt az ügyben.


Csernobil a több tízezer ártatlan áldozat mellett örökké arról árulkodik, hogy mit tesz az emberekkel az a társadalmi rendszer, amely hazugságokra épül. Van a hazugságoknak az a szintje, amikor a többség már nem hisz vagy nem mer hinni a saját szemének. Amikor a legevidensebb igazság is eltörpül.


Világszerte jelenség, hogy sokan fordulnak el a demokráciától, magasról tesznek olyan értékekre, mint a szólás- és sajtószabadság. Churchill is megmondta: „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma". Majd hozzátette: „nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre próbálkozik". Ha megnézik Csernobilt, nehéz lesz nem egyetérteni a néhai brit miniszterelnökkel.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!