Jegyzet

2018.08.22. 14:53

Műértők

A focimezes fiúkon látszott, hogy nem idegen számukra a múzeumi közeg.

Pomaranski Luca

A napokban betévedtem egy pop-art kiállításra. A kánikulai napon a közönség gyér volt, de ha tömve lett volna a terem, akkor sem lehetett volna nem észrevenni az anyukát, aki két kisfiával a földön ülve gyönyörködött Andy Warhol Marilyn-portréjának nyolc rikító színű változatában. A gyerekek is, amit ugyanis az anyjuk ott művelt, az az „amatőr múzeumpedagógia" mintapéldája volt. Tudom, mert követtem őket.


A nő minden képnél tudott olyat mondani és mutatni, amivel lebilincselte öt és hét év körüli fiait. Hol Marilynről, a rajongott színésznőről mesélt egy keveset, hol az egyik képen megörökített Beethovenről csepegtetett néhány érdekes tényt, hol kiválasztották, kinek melyik kép tetszik a legjobban és miért. Megmutatta nekik, milyen érdekes technikával készültek a kollázsok, felhívta a figyelmüket, mennyire hasonlítanak Roy Lichtenstein képei a nagyobbik srác képregényeinek kockáira. Ők pedig szívták magukba az információt, örömmel fedezték fel a kis finomságokat, hangulatokat, színeket és formákat. A focimezes, naptól és lelkesedéstől kipirult fiúkon látszott, hogy nem idegen számukra a múzeumi közeg. A kis család ült a földön, cirkált a termekben, beszélgettek, ízlelgették a képeket, olyan lazán és magától értetődően, hogy komoly késztetést éreztem arra, hogy magam is közéjük telepedjek.


Biztos vagyok benne, hogy az édesanya a jövő múzeumlátogató, színházba járó, olvasó közönségének két piciny pontját neveli. Ösztönösen ráérzett, hogyan fogja meg az izgő-mozgó kölykök csapongó figyelmét, s hozza közel hozzájuk mindazt, amit művészetnek és kultúrának neveznek. Egyszerű nyelven, magasröptű magyarázatok és műértő finomkodás nélkül. Valószínűleg csak ennyi kell. Tenni, ami egy szülő egyik legfontosabb feladata: megmutatni, hányféle árnyalata van a szépségnek, mennyi szín, mennyi érték van a világban, s megadni nekik a kulcsot, hogy mindezt felfedezhessék.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!