Jegyzet

2018.05.24. 10:54

Határtalanul

A jó focira és az összetartozás élményére nagy az igény. Határtalanul nagy.

Gyurina Zsolt

A héten is indulnak buszok, hogy iskolai kirándulásra vigyék a gyerekeket Felvidékre, Erdélybe, Vajdaságba, Kárpátaljára. A kormányzati program keretében 2010 óta több százezer magyarországi diáknak adatott meg, hogy szervezett keretek között jusson el az összeszorult ország határain túl élő magyarsághoz. Bár a költségek tekintélyes részét az állam magára vállalja, az utazás fennmaradó költségei még így is érzékenyen érinthetnek egy-egy családot. Ám amelyik gyerek nyitott rá, az egy életre szóló csodát élhet át az út alatt.


Nem tagadom, magam is azon tekintélyes számúak táborát erősítem, akiknek meghatározó élményt nyújtott, amikor a kilencvenes évek közepén először eljuthattam a csíksomlyói búcsúra. És nem elsősorban a köményes pálinka, a keréknyi juhsajt vagy a Hargiták látványa varázsolt el, sokkal inkább az a szeretet, amely ott fogadott, a közösségi érzés. Valami, amely tízórányi buszúttal korábban hiányzott. Azóta értetlenül állok, ha valaki egy magyarul beszélő, magyar nevet viselő, színmagyar felvidéki városban élő ember kapcsán megkérdezi: magyar vagy szlovák? És azon töprengek, vajon hogyan jutottunk el odáig, hogy sokan még mindig „lerománozzák" az Erdélyből érkezetteket? Mi tehet róla: a család, a nevelés hiánya, az érdektelenség, egy korábbi rendszer, esetleg 2004 decembere?


Mi is hírt adtunk róla, hogy a Dunaszerdahely–Slovan szlovák bajnoki rangadón másfél hete dugig telt stadion, tízezer néző előtt énekelte el a 11 éves Nagy Gréta a Nélküled című, búsan rengő számot. Régiónkból is sikk lett a megyehatár melletti Dunaszerdahelyre átjárni, vállalni az út nyűgét Győrből, vagy akár messzebbről, Budapestről, távolabbról. Mert a jó focira és az összetartozás élményére nagy az igény. Határtalanul nagy.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!