A papír súlya

Javában tart a Házasság Hete programsorozata. Húsz éve tartó csökkenő házasságkötési trend dőlt meg azzal, hogy 2016-ban már ötvenezer pár kötött házasságot. Hogy ebben milyen szerep jutott azoknak, akik vissza kívántak térni a hagyományokhoz, és mennyi a kormányzati erőfeszítések érdeme, ne firtassuk. Maradjunk annyiban, talán többünk ismeretségi körében akadnak olyan párok, akik a családok otthonteremtési kedvezménye, a csok reményében döntöttek úgy, hirtelen anyakönyvvezető elé állnak társukkal.

Amikor a felmérések szerint a magyar lakosság legalább ötven százaléka képtelen biztonságosan kötődni, akkor még inkább meg kell becsülni a házasság adta keretet. Merthogy, mondják a bölcsek, a boldog élet alapja az elköteleződés. Egy hivatás, egy cél, egy ember iránt, egy életen át. Márpedig aki házasságot köt, még mindig inkább kétszer meggondolja, hogy felbontsa-e az életközösséget társával, mint az, akinek nincs erről papírja. A párkapcsolat nehéz. Szakaszokkal, például a szerelmes rácsodálkozást követő ellenpólussal, amikor felébredve a hormonok lázadásából már csak a hibát látjuk a másikban. Igen, a válások aránya hatalmas, de a papír nélküli párkapcsolatban élők ugyan kitartóbbak-e egymás mellett? 

Ma, amikor oly sokan az élj a mának életérzését hirdetik, a pillanat örömét, az élmények gyűjtögetését, a súlytalan élet varázsát, akkor ünnepeljük meg azt a kis papírt, amelynek súlya olykor mégiscsak rákényszerítheti az embert arra, hogy szembenézzen az életével, eljusson mélységekig és felelősséget vállaljon nemcsak önmagáért, de egy másik emberért is.