Látványkivégzés

Egy politikust hallgattunk. Olyan fontos témákról beszélt hosszan, mint az Európai Unió és az illegális migránshelyzet. De azért szánt egy rövid mondatot a Népszabadságnak is. Azt mondta, neki nem fog hiányozni ez az elfogult lap, nem zavarja a bezárása, ahogy nem hiányozna neki egyébként a Magyar Idők sem, az sem zavarná, ha azt is bezárnák. Nem kell ezzel foglalkozni. Pont. Arról már szót sem ejtett, hogy a bezárás módja egyébként zavarta-e?

Merthogy ott lenne a lényeg. Hiszen bármelyik lapot be lehet zárni akkor, ha valóban elfordultak tőle az olvasók. Ha valóban fenntarthatatlan mennyiségű veszteséget termel. Ha előtte valóban megpróbálták legalább nyereséges pályára állítani, de ebben nem voltak partnerek a munkatársak. És ha valóban próbáltak új tulajdonosi kört találni neki. Ha valóban megpróbálták.

Márpedig, úgy tűnik, a Népszabadságot egyszerűen kivégezték. Középkori látványkivégzés volt. Előtte pár órával még azt mondták, hogy megrendelték másnapra a pizzát a kollégáknak, miközben a motoros futárok már úton voltak a felfüggesztő levéllel. Becsomagoltatták velük a holmijukat, hogy könnyebb legyen a költözés az új helyre, de tudták, hogy a népszabisoknak az új irodában már nem lesz helyük. És még azt is meggátolták, hogy egy új helyen, új köntösben feltámadjon a szerkesztőség, hiszen nem zárták le a munkaszerződésüket, és csinos kis jelzálog került közben a cégérre. 

Szóval, engem zavar, és azért zavar a Népszabadság beszántása, mert az újságíró-hivatás egészére nézve méltatlan eljárással történt. És ugyanígy zavarna, ugyanígy tiltakoznék, ha egyszer a Magyar Időket hasonlóan szégyenletes körülmények között akarná bezáratni valaki.