Lakmuszpapír

Adíjakat adják és nem kapják. Ezért nem feltétlenül László Petrának kell elbujdosnia immáron másodszor a világ elől, mert rangosnak mondott díjat vett át – a férje nevében – azért a dokumentumfilmért, aminek papíron ő a szerkesztője volt. Hanem annak, aki szerint mit sem számít, hogy ugyanazzal az emberrel ráz kezet, aki a világ szeme láttára gáncsolt el a magyar–szerb határnál menedékkérőket, hozta szégyenbe Magyarországot, s aki ellen emiatt garázdaság vádjával per is zajlik a magyar bíróságok egyikén. 

 Nem és nem: László Petrának semmi keresnivalója nem volt azon a színpadon, ahol a Lakiteleki Filmszemle különdíját átadta a népfőiskola alapítója, az Országgyűlés alelnöke. És nehéz elhinni, hogy ez senkit nem zavart azok közül, akik Lezsák Sándor mellett még ott álltak, s gratuláltak az elvben díjazott rendező-operatőr-forgatókönyvíró hírhedt feleségének. Senki nem kérdezte meg vagy tett célzást arra, hogy ebből még botrány lehet? Hogy hol van a díjazott, ha az valóban a Herhoff György életéről szóló dokumentumfilm mindenese, vagyis László Gábor? Hogy semmiféle önmérséklet nincs László Petrában, aki egy éve még Oroszországig akart menekülni a szégyen és a népítélet elől, most pedig a kamerák elé áll? Hogy egy kicsit még szégyellhetné magát? Hogy nem fordult még ki a világ annyira a sarkából, hogy azt a rúgást elfelejtsük és megbocsássuk? 

Vagy ez volt a lakmuszpapírja annak, hogy mégiscsak? 

  Egy biztos: 2016-ban egy lapra kerülhetett László Petra, a férje és a Lakiteleki Filmszemle Herhoff Györggyel, aki hatvan éve amnesztiát kapott, s hiába kérlelte a családja, hogy menjenek Németországba, ő inkább meghalt a hazájáért, s valamiért, ami akkor még tiszta és kikezdhetetlen volt.