Károgók

Amint kihunyt a láng a riói olimpián, rögtön hallatszani kezdtek a hangok arról, hogy a magyar csapat szereplése elmaradt a várakozásoktól. Akik ezt a véleményt képviselték, azzal érveltek, hogy míg Londonban nyolc, addig most csak négy sportágban szereztünk érmet, ami 1904 óta a legrosszabb; abból a szempontból pedig negatív rekordot döntöttünk, hogy csupán minden ötödik olyan sportágban kaptunk medált, amelyben indult versenyzőnk. Ez tehát 20 százalékos mutató, ami a 2008-as pekingi játékok előtt mindig 40 százalék felett volt. Kevesebb lett az érem is a négy évvel ezelőttinél, s ha azt vesszük, hogy a nyolc aranyból hatot olyan sportoló – Hosszú Katinka és Kozák Danuta – szerzett, aki a saját útját járja, gyakorlatilag saját szövetsége ellenében, még rosszabb az összkép.

Az erről beszélők augusztus végén károgóknak tűntek, hiszen az éremtáblázaton végül csupán három helyet csúsztunk vissza – a tizenkettedikre –, ami továbbra is a világ elitjét jelenti, s hazánk lélekszámához vagy gazdasági teljesítményéhez viszonyítva még mindig előkelőnek tűnik. Hétfőn este aztán kiderült, hogy a kormány a károgókkal ért egyet – nehéz másként értékelni a sporttörvény beterjesztett módosítását, ami kivenné a Magyar Olimpiai Bizottság kezéből a pénzcsapot és az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportállamtitkárságát erősítené meg. Négy év múlva Tokióban majd kiderül, bejött-e az átszervezés.

Borkai Zsolt elnök mindenesetre felteheti a kérdést, mennyiben játszik a MOB lefokozásában szerepet az, hogy 2014-ben választania kellett az országgyűlési képviselőség és a győri polgármesterség között. Ő az utóbbi mellett döntött, így védtelenebb maradt Budapesten. Márpedig a politika nem lányregény, s mindig lesz, aki vissza próbálja húzni a magasra törőket.