Jegyzet

2015.09.09. 18:55

A bűnös

Hende miatt nem tudunk megbirkózni a menekültáradattal.

Sudár Ágnes


A menekültdráma „percről percre" tudósításait mintegy fél óráig sikerült megakasztani ezzel a hírrel: Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondott, helyette Simicskó Istvánt nevezte ki a kormányfő. S mert Hende semmilyen szívbetegséggel nem indokol(hat)ta távozását – ahogy néhány hete Zombor Gábor egészségügyi államtitkár –, így az ellenzék sutba dobta a szemérmességét és beleállt Hendébe.
A sajtónak a kormányzati források és a totózás maradt a miniszter távozásának hátteréről, okairól: Hende túl lassan építette a kerítést. Hende olyan kerítést építtetett, amelyen legfeljebb mosolyognak a migránsok. Ha Hende normális kerítést csináltatott volna, akkor azok a fotók sem születnek meg, amelyeken most a világ elborzad.

Hende miatt utálnak tehát most minket a világban. Hende ráadásul Párizsba is elment szállodázni néhány százezer forintért – igaz, akkor még nem kellett kerítést építenie. Hende a sajátjai között sem tud rendet tenni. Mert mi az, hogy a tábornoki kar ellenállását nem lehet letörni? Megmondtuk, hogy katonákat vezénylünk majd le a határra, de még a kerítést sem tudta megcsinálni rendesen. Hende a nemzetbiztonsági kabinet ülésén a „megélhetési" szót is kifelejtette a bevándorlóknál. A kerítésnél meg dadogott.

Egyszóval Hende a felelős azért, ami most Magyarországon van. Hende miatt nem tudunk megbirkózni a menekültáradattal, Hende miatt torlódnak fel a menekültek Röszkénél, Hende felejtett el elég tolmácsot, buszt, takarót lerendelni... Hende a bűnös.

De mert bizonyítani semmit nem lehet Hende felelősségéből, a távozásának egyetlen konkrét oka van: inkább ő, mint én.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!